Minden ami Sopron

2022. 08. 13. szombat

Ipoly

SOPRON
Borult

Kultúra

Lesz VOLT! A VOLTra készül Sopron

Az idei VOLT elmarad ugyan, július 4-re azonban egy nagyszabású filmbemutatóval készülnek a szervezők.

leszvolt

A hagyományok szerint július 1-től a VOLT színeibe öltözik Sopron elsőszámú jelképe, a Tűztorony. Ez az a nap ugyanis, amikor az eredeti tervek szerint 28. alkalommal indult volna el a város másik jelképének számító esemény, a Telekom VOLT Fesztivál. Az idei VOLT elmarad ugyan, július 4-re azonban egy nagyszabású filmbemutatóval készülnek a szervezők. A “Lesz VOLT” című alkotást szombat este Sopronban és Budapesten szabadtéren vetítik, vasárnap pedig országos TV-premierként az M2-Petőfi TV tűzi műsorára.

Július első napjaiban Lenny Kravitz, a My Chemical Romance, Marshmello és még vagy 200 hazai és nemzetközi produkció várta volna Sopronba a VOLT rajongóit. Ahogyan az augusztus közepe előtti fesztiválok, így a Telekom VOLT Fesztivál is elmarad idén, a közönség mégis megidézi a megszokott és várva várt VOLTos hangulatot. Július 4-én 20:30-kor a soproni Fő téren és Budapesten az Akvárium Klub teraszán láthatja először a közönség azt a zenés filmet, amely a VOLT történetét mutatja be.

“A közönség, a fellépőink és mi, szervezők is nehezen viseljük, hogy két és fél évtized után idén nem találkozhatunk Sopronban. Sokat törtük a fejünket, mivel próbáljuk legalább részben pótolni a pótolhatatlan élményeket, köszönteni a közönségünket. Könyves Dina rendezővel az elmúlt 27 év fontos pillanatait gyűjtöttük össze: emlékezetes koncertek, interjúk, emlékek, 90 percben – ez az “Ami VOLT, az csak LESZ” gerince. Azt remélem, nemcsak nekünk, de mindenkinek jó érzés lesz ezt megnézni. Azoknak, akik valaha jártak nálunk, akik alig várják, hogy újra Sopronban találkozzunk” – mondta el Lobenwein Norbert, a VOLT alapítója.

voltnevek

Az “Ami VOLT, az majd lesz” című filmben az alkotók részleteket mutatnak többek között a Linkin Park emlékezetes, egyik utolsó koncertjéből, amelyet éppen a VOLTon celebrált, a rendszeres VOLTos fellépők közül pedig megszólal Ákos, Lukács Laci, Marsalkó Dávid, Lovasi András, Müller Péter Sziámi, a Punnany Massif, a Wellhello és a fesztivál szervezői is.

“A VOLT az ország legjobb és egyik legnagyobb fesztiválja, melyre joggal lehetnek büszkék a soproniak. Ahogyan az emberek többsége, úgy én is készültem arra, hogy újra birtokba vehetjük majd a tavaly felavatott, új fesztiválhelyszínt és szeretettel fogadhatjuk azt a több tízezer turistát, akik ilyenkor ellátogatnak hozzánk. Erre a pandémia időszaka miatt ugyan várnunk kell egy évet, annak azonban örülök, hogy a hétvégén közösen megidézhetjük a VOLT Fesztivál hangulatát” – fogalmazott dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere.

A nyilvános vetítések két helyszínen zajlanak. A belépés feltétele, hogy a nézők VOLT-os pólót viseljenek.

“A bemutatót a VOLT szombati napján, július 4-én este fél 9-re tervezzük, a soproni Fő téren és a budapesti Akvárium klub teraszán, egyidőben. Mindkét helyen azt kérjük a vendégektől, hogy vegyenek fel egy VOLTos pólót, ezzel is egymást ünnepelve. Sopronban DJ Jokó nyitja az eseményt, az Akváriumnál pedig a Halott Pénz tagjai, Dedmani, Venom és a Brains-Irie Maffia frontember, Columbo bulijával folytatódik az este a vetítés után” – tette hozzá Fülöp Zoltán, főszervező.

A nyilvános premiereken mindkét helyszínen csak ötszázan vehetnek részt, másnap, július 5-én, vasárnap este azonban a Petőfi TV műsorváltoztatás mellett országos premierként mutatja be a filmet.

  • Startol a VOLT

    „Mindenütt jó, de legjobb Sopron” – két évig ez a szlogen csak az emlékeinkben élt, de most újraéled, amint a soproni Lővérek is benépesül a fesztiválozókkal és a Telekom VOLT Fesztivál vibrálásával. Indul a VOLT.

  • Megabuli és fekete alsónadrág

    Van aki alsónadrágot, van aki Pokemon kártyát kért az idei Telekom VOLT fesztivál nagy sztárjai közül, a Muse pedig egy megaprodukciót szállít a Lővérekbe.

  • Pünkövesd, színes programokkal

    Június 4-6. között kerül megrendezésre a sopronkövesdi PÜNKÜVESD, amelynek idén része a III. Kövesdek Találkozója és az Elszármazottak Találkozója is.

  • Egy hónap és itt a VOLT

    Egy hónap van már csak hátra és a fesztiválozó közönség a soproni Lővérek felé indul, ahol a hosszúnak tűnő két év szünet után ismét startol a Telekom VOLT Fesztivál világsztárokkal és a hazai zenei élet krémjével.

  • Eszterháza: Idővonzatok újabb exkluzív hétvégéje BOLDI és Incze Mózes művészekkel

    A mai magyar kortárs művészet két fiatal művészegyénisége – BOLDI szobrászművész és Incze Mózes festőművész – személyesen vezeti végig közös tárlatán az érdeklődőket a fertődi Esterházy-kastély Idővonzatok – Modulated time kiállításon a fertődi Esterházy-kastély nyugati szárnyában.

MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Ön szokott heti rendszerességgel futni?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
loading