Minden ami Sopron

2019. 08. 21. szerda

Sámuel

SOPRON
Borult
EURO
0

Kultúra

Kortárs magyar szerzőkkel ünnepel a színház

Negyed százados jubileum van.

Sopron Közgyűlése 1991-ben határozott arról, hogy a településen megalapítja az önálló Soproni Petőfi Színházat.  Az intézmény idén különleges előadásokkal, magyar évaddal, meglepetésprogramokkal ünnepli a negyedszázados évfordulóját.

Pataki András, a színház igazgatója elmondta: a teátrum színházi klubjában ebben az esztendőben hat kortárs magyar szerző darabját tűzik műsorra színpadi játékok, illetve felolvasó-színházi keretek között. A művek többsége ősbemutató. Az első ilyen alkalom február 17-én lesz, ekkor Gabnai Sándor Boszorkányborda című darabját tekintheti meg a közönség Németh Ervin rendezésében.

Ezután március 16-án Kovács Dániel Gábor Élet a halálzónában című művét adják elő Pápai László irányításával. Tavasszal, április 27-én Hedry Mária Kelj fel és járt című művét a soproni teátrum direktora állítja színpadra. Ezt követően május 18-án látható Brunner Tamás Ötórai gyilkosság című krimije Katona Imre rendezésében. Az őszi programban október 5-én lesz a bemutatója Tóthárpád Ferenc Vadalma című darabjának, ez Pápai László vezetésével kerül színre. Az év vége felé közeledve, november 16-án Visky András: Megöltem anyámat című művét Szlúka Brigitta, a soproni társulat színésze adja elő.

szinhazi klub sopronccc

Pataki András hozzátette: intézményük egy évvel ezelőtt indította el a színház klubját azzal a céllal, hogy a közönséggel még szorosabbá tegyék a kapcsolatukat. Emellett szerettek volna olyan alkalmakat teremteni az érdeklődő nézők számára, hogy mélyebb gondolatokat hordozó, az élet kérdéseit szerteágazóan és színesen vizsgáló előadások megtekintése közben kötetlen formában, baráti találkozások és beszélgetések keretében nyíljon erre a lehetőség. Kezdeményezésük sikeresnek mondható, hiszen programjaikra gyakran száz színházszerető ember is eljön.

sopron.hu

MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Tervez nyaralást?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...

Fatal error: Allowed memory size of 134217728 bytes exhausted (tried to allocate 20480 bytes) in /storage/web/www/allin/mindenamisopron.hu/html/wp-includes/meta.php on line 829