Minden ami Sopron

2024. 12. 22. Sunday

Zéno

SOPRON
Borult

Kultúra

Kodály mai örökösei találkoznak Sopronban

29. alkalommal szervezi meg április 14-16. között az Éneklő Ifjúság Szakmai Napok és Koncertek programját a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA).

Fotó: Kórus Spontánusz Egyesület/Lendvay Márta

Fotó: Kórus Spontánusz Egyesület/Lendvay Márta


Fotó: Kórus Spontánusz Egyesület/Lendvay Márta

Az idei konferencia helyszíne Sopron lesz, ahol idén az első magyarországi kórustalálkozó 160. évfordulóját ünneplik. A programra április 1-jéig várják a karnagyok és zenepedagógusok valamint egyetemi, főiskolai hallgatók jelentkezését.

Az 1934. április 28-án, a budapesti Zeneakadémián megtartott első, nagy ifjúsági hangverseny emlékére tavaszonta országszerte szerveznek Éneklő Ifjúság hangversenyeket. Ezek csúcspontja évről évre egy háromnapos konferencia, amelynek résztvevői előadásokon, bemutató órákon, próbákon vesznek részt, kóruskoncerteket hallgatnak meg. Közben megismerkedhetnek az ének-zene oktatás valamint az ifjúsági kórusmunka hagyományos vagy épp innovatív módszereivel, és kicserélhetik tapasztalataikat, jó gyakorlataikat is.

A soproni program április 14-én délután az Éneklő Ifjúság Kórushangversennyel veszi kezdetét. A Vas- és Villamosipari Technikum aulájában sorra kerülő, nyilvános koncerten öt soproni és Sopron környéki iskola kórusa lép színpadra. A koncert után a konferencia hallgatóságát karnagyi klubba várja a KÓTA, ahol új kórusdarabokkal ismerkedhetnek meg, valamint a magyarországi zenepedagógia kiemelkedő alakjaira is emlékeznek.

Április 15-én a Horváth József AMI falai közt folytatódik a szakmai program. Délelőtt szolfézs és ének-zene bemutató órákat valamint iskolai kóruspróbát néznek meg a résztvevők. A délutáni program gerincét két előadás adja: dr. Mindszenty Zsuzsánna, Liszt-díjas karnagy, KÓTA-társelnök az iskolai kórusmunka két aspektusáról: a zenei formálásról és a repertoárbővítésről referál a résztvevőknek. Rápli Györgyi, a LFZE Kodály Intézetének oktatója pedig a “Zenével nemcsak zenét tanulunk!” kodályi mottó jegyében az ének-zene órákon kibontakozó aktivitásról és kreativitásról beszél. A délután interaktív tanári műhellyel zárul, amelyben például az iskolai kórusalapításról, az énekoktatás iskolai helyéről cserélnek tapasztalatot a résztvevők.

Fotó: KÓTA/Thaler Tamás

Fotó: KÓTA/Thaler Tamás


Fotó: KÓTA/Thaler Tamás

Az Éneklő Ifjúság Szakmai Napok ünnepi kórushangversenyét április 15-én este rendezik. A házigazda Sopron képviseletében fellép a Kórus Spontánusz és a Sonitus Scarbantiae Nőikar, mellettük pedig a győri Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola Gyermekkara és a Tatabányai Árpád Gimnázium Vegyeskara hallható majd a nyilvános hangversenyen a soproni Vas- és Villamosipari Technikum aulájában. A szakmai napok programja április 16-án délelőtt zenetörténeti sétával ér véget Sopron belvárosában.

Az Éneklő Ifjúság Szakmai Napok és Koncertek a KÓTA “Hangról Hangra… az ifjúsági kóruséneklésért” sorozatának keretében, a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Magyar Művészeti Akadémia és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg. A program társszervezője Sopronban az 5. Szólam Alapítvány a Magyarországi Kórusok Fejlesztéséért valamint a Horváth József AMI.

A teljes program – a koncertek fellépőinek listájával ide kattintva olvasható

MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Ön szokott heti rendszerességgel futni?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
loading