Három személy megsérült.
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2016. augusztus 1-én 17 óra körüli időben a 85-ös számú főút 53-as kilométerszelvénynél, Petőháza külterületén, a vasúti átjáró közelében. Eddig ismeretlen okból és körülmények között két személygépkocsi ütközött.
A helyszínelés és a műszaki mentés ideje alatt az érintett útszakaszon teljes útlezárás volt érvényben.
A soproni és a kapuvári hivatásos egységek mellett a petőházai önkéntes tűzoltók is a helyszínre értek. Kiérkezésük előtt a mentők egy sérültet kiemeltek az egyik kocsiból. Egy súlyos sérültet a tűzoltók feszítővágóval szabadítanak ki.
A rendőrök a Kapuvár felől érkezőket Fertőendréd irányába, a Nagycenk felől érkezőket pedig Petőháza belterületére terelték.
A rendelkezésre álló adatok szerint a balesetben ketten súlyos, egy személy pedig könnyű sérüléseket szenvedett.
A forgalomkorlátozást és elterelést azóta feloldották.


