Érdemes kitekinteni Sopronon túlra is.
10 és 18 óra között a Fertő-táj Világörökség Nap keretében 10 Sopron környéki település várja az érdeklődőket. A résztvevők között, akik a nap folyamán legalább három település programján részt vettek, értékes nyereményeket sorsolnak ki. Részletek
Fertőbozon a XVI. Bodzavirág fesztivál kínál érdekességeket.
Szintén fesztivál, egy kicsivel odébb, Balfon. A Bor-, és babfesztivál korábban is a népszerű rendezvények közé tartozott, idén is érdemes rá kilátogatni!
19 órától a Petőfi Színházban a My Fair Lady-t játsszák.
A GYIK Rendezvényházban 21 órától SALSA PARTY! Latin hangulat, kubai táncok és koktélok gondoskodnak a kikapcsolódásunkról.
Vasárnap 16 órától a Liszt teraszon az AIDA musicalből hallhatunk részleteket.
Ezzel egy időben, a GYIK-ban, a 60 éves Városi Fúvószenekar jubileumi koncertjét élvezhetjük.
Ezen a hétvégén tartják a Fertő tavi évadnyitót is.
Két kiállítást is olvasóink figyelmébe ajánlunk a hétvégére. A Liszt központban Sarkady Orsolya üvegműves, míg a Festőteremben Vágyak és álmok címmel Horváth Endre aktfotó kiállítását tekinthetjük meg.
Részletek, további programok az Eseménynaptárunkban!
Kellemes hétvégét kívánunk!




