Vida-Veres Imola, zenész, a soproni zeneiskola zenetanára, zeneterapeuta a sok feladata ellenére úgy érezte, hogy hívja egy másik út, melyből megszületett a Secret című dal.
Ezt az utat éppen a legnagyobb korlátozások közben találta meg: kreativitása a karantén idején kezdett szárnyalni. A különleges élethelyzet inspirációt adott az énekesnőnek, aminek köszönhetően megszületett a “Secret” című dal, ami egy projekt első állomása. A dallam, a szöveg és a hangszerelés minden egyes rezdülése Imolához kötődik, a felvétel megvalósításában pedig soproni és szombathelyi zenészek segítették (Cser Ágnes, Németh Gábor, Czupy Tóni, Gyuga Ottó és Vida Mihály). A dal egy-két nap alatt több ezres nézettséget és megannyi lelkes hozzászólást ért el a YouTube-on. A fiatal előadó tele van – ahogy ő fogalmaz – újabb és újabb “zenefoszlányokkal”, amelyekből új, bensőséges, amolyan “imolás” dalok születnek a közeljövőben.
Imola zenei ízlésvilágát a klasszikus zene, a magyar népdalkincs, a soul, funk és gospel zene többszólamú vokális világa, valamint a kortárs könnyűzene előremutató képviselői (Snarky Puppy, Becca Stevens) alakítják. Jacob Collier, a többszörös Grammy-nyertes énekes, zeneszerző, producer különleges zenéje nagy hatást gyakorolt Imolára. Amikor a neves zenész közzétett egy felhívást kora tavasszal, hogy a saját zenéiből 5 darab egyperces kis részletet megoszt, és ezeket bárhogyan fel lehet használni, átírni, Imola belevágott az izgalmas kísérletbe. Mind a feldolgozások zenéjét, mind a szövegét ő szerezte, saját maga énekelte fel a dalokat, sőt, egyedi videókat is készített az éjszaka leple alatt, míg családja az igazak álmát aludta.
Ez nem titok, csupán tehetség, szorgalom, és zenei alázat! Izgatottan várjuk a következő dalt!