Minden ami Sopron

2020. 07. 05. vasárnap

Sarolta, Emese

SOPRON
Borult
EURO
0

Panelkonyha

Laktató és könnyű – rakott padlizsán

Bár a böjti időszaknak hamarosan vége, mégis úgy gondoltuk, hogy ha már eddig nem böjtöltünk, ideje kicsit komolyabban venni a diétát, és elkezdtünk olyan ételek után keresgélni, amelyek valamennyire diétásak, kímélőek, mégis laktatóak. Az egyik kedvencünk a rakott / töltött padlizsán lett, aminek elkészítése szintén nem nagy ördöngösség. Nézzük is, mi kell hozzá (4 főre kalkulálva)!

  • 3-4 padlizsán
  • 50 dkg darált hús (mi sertés húsból készítettük)
  • 1 paradicsomszósz (nálunk üveges verzió volt, de jó a kis – és nagy konzerves kiszerelés is, ki-mennyire szereti)
  • 20-30 dkg trappista sajt
  • 1 vöröshagyma
  • 1 nagyobb fokhagyma
  • só, bors, oregánó, bazsalikom
  • kevés olaj

Elkészítés:

A hagymákat megpucolom és felkockázom, majd megdinsztelem kevés olajban. Hozzáadjuk a darált húst is. Közben a padlizsánokat félbe vágjuk és kés / kanál segítségével kikanalazzuk a belsejét, majd feldaraboljuk és hozzáadjuk a darált húshoz és a hagymához. Hamar megpuhulnak a hozzávalók, majd hozzáadjuk a sűrített paradicsomot. Sózzuk, borsozzuk, fűszerezzük ízlés szerint.

Közben a padlizsánok héját beletesszük egy tepsibe (sütőpapirt célszerű használni hozzá), de ha nincs, maximum kicsit tovább tart a mosogatás. A paradicsomos-padlizsános-darált húsos szószt belekanalazzuk a padlizsánok héjaiba, reszelünk rá sajtot és 200 fokon 20-25 percig sütjük.  Szerintünk nagyon finom. Köret nélkül is teljes értékű főétel.

töltött padlizsán

  • Rizses hús kicsit másképp

    Van úgy, hogy az ember kínaira próbálja venni a figurát, de akkor is csak valami magyaros sül ki belőle. Hozzávalók 4 főre: – 60 dkg rizs – 60 dkg csirkemell – 3 db répa – 1 nagy fej vöröshagyma – fél ananászkonzerv – földimogyoró (hámozva, nem sózott, pörkölt) ízlés szerinti mennyiség – 3 db tojás […]

  • Camambert batyu

    Kicsit macerás, de tökéletes vacsora, ha az ember egy szendvicsnél kicsit többre vágyik. Hozzávalók: (2 személyre) – 2 camambert sajt, ha lehet 8 szögletű – 15 dkg bacon – 1 kis fej vöröshagyma – 1 paradicsom – 2 kisebb burgonya – olaj A tésztához: -15 dkg liszt -10 dkg vaj -1 tojás -1 teáskanál só – […]

  • Egy örök klasszikus a hétköznapokra - Almás pite

    Hogyan került elő ez az ősrégi recept? Rengeteg almánk volt otthon, és azon gondolkoztunk, hogyan tudnánk gyorsan és hatékonyan felhasználni anélkül, hogy egy darabot is ki kelljen dobni. Sikerült! Az almás pite tényleg az örök klasszikus sütemény. Gyors, olcsó, nem túl édes, és finom. Számtalan recept van rá, amiből mutatunk egy “spórolósabbat”. Hozzávalók: 6-8 db […]

  • Lencsekrém

    Az egész úgy kezdődött, hogy kicsit elméreteztük a társaság lencseevési kapacitását. Gondoltuk, ha már nem főzelék lett, valamit mégis kezdeni kell vele. Hozzávalók: 25 dkg lencse 2 db sárgarépa 1 fej vöröshagyma (apró kockákra vágva) 1 fej fokhagyma 1 evőkanál mustár 1 evőkanál olivaolaj só bors A lencsét bő vízben beáztatjuk kb 3-4 órára. Mikor […]

MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Tervez nyaralást a járvány után?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
ÉLETKÉPEK
este8
loading