Minden ami Sopron

2018. 09. 24. hétfő

Gellért

SOPRON
Borult
EURO
0

Kultúra

HA UNOD A BANÁNT! – BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál Sopronban

14. Budapest Short Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál szeptember 5. és 8. között vidéken egyedül Sopronban. Fikciós, animációs és kísérleti rövidfilmek a nagyvilágból.

közönség2

Dán rövidfilmmel kezdődik és egy ausztrál alkotással zárul a 14. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál versenyprogramja, melyet szeptember első hetében vetítenek ismét Sopronban, a Búgócsiga Akusztik Gardenben. Az ismét kissé felfrissített öttagú előzsűri döntése nyomán végül 64 rövidfilm került a versenyprogramba, melyből 43 fikciós, 16 animáció valamint 5 kísérleti film. A fesztivál 4 nap alatt, egyórás blokkokba szerkesztve nyújtja át az érdeklődőknek a 24 ország részvételével összeállított programot idei egyetlen vidéki helyszínén. Mind a 15 blokkban láthatnak magyar alkotást is az érdeklődők.

közönség1

Az Európai Fesztivál Szövetség által díjazott BuSho teljes versenyprogramja idén már 5. alkalommal lesz látható a városban a Final Cat filmklub programjaként. A soproni szervezők nevében Csóka Miklós, a MozgóKépMás Egyesület alelnöke elmondta, a magyar alkotások között több visszatérő versenyző is akad, és felbukkan majd az Oscar-díjas Deák Kristóf is legújabb rövidfilmjével. Sőt, olyan rövidfilmesek is bejutottak a versenybe, akik korábban már díjazottak voltak a fesztiválon, mint például Tóth Barnabás. Az ő neve sem ismeretlen a helyi közönség előtt, a tavalyi évben közönségtalálkozón is vendégül láthattuk filmklubunkban.

Szerdától szombatig, naponta 17.30-tól kezdődnek a vetítések a Búgócsigában, melyre a belépés idén is díjtalan lesz – tette hozzá Csóka Miklós. 7-én, pénteken 21.30-tól a zsámbéki fiatalokból álló Aurevoir. koncertje, míg másnap Dj. SL zenéje szórakoztatja a vetítés után kikapcsolódni vágyókat. A zenei programok 500 Ft-os belépővel látogathatók.

Érdemes figyelemmel kísérni közösségi médiás felületünket a fb.com/FinalCatSopron helyen, mert egész évben szervezünk különböző témájú vetítéseket és közönségtalálkozókat Sopronban, az Önkormányzat és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.

Plakát

  • Micsoda új dallal turnézza végig az őszt az Elefánt?

    Augusztusban vonult a zenekar alkotótáborba, hogy megírja a jövő évre tervezett új lemez első dalát, amely a Micsoda címet kapta – ezt is el fogják játszani október 5-én Sopronban a Búgócsiga Akusztik Gardenben, 21:30 – tól.

  • KultTereK - „Összművészeti térélmény” a soproni belvárosban

    „Óriási élmény volt az egész délután. Ennyi ember régen volt az utcákon „kulturálódni”. IGAZI KULTURÁLIS FORRADALOM volt ma Sopronban. Gratulálok. Még, még, még, ennyi nem elég…” Többek között ilyen bejegyzéseket kaptak a szervezők tavaly a KultKapuK után. Idén a soproni belváros tereit töltik meg különleges kulturális csemegékkel 2018. szeptember 29-én szombat délután. 

  • Kötelező programok a szombati „Kötelező” családi napon!

    A Liszt Központ első őszi családi napja – az iskolakezdés utáni hetek szellemében Kötelező program lehet. Persze mindezt kötetlenül: a pincétől a padlásig itt minden a kötélről, a madzagról, a zsinegről vagy éppen a csomóról szól majd. Két különleges látványosság is székhez kötözheti a látogatókat.

  • Nyereményjáték friss házasoknak!

    Fertődön tartottátok az esküvői fotózást? Akkor játékra fel!

MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Tervez nyaralást idén?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
ÉLETKÉPEK
storno_utcabol
loading