Június 18-án Betuker Botond vette át a GYIK Rendezvényház szakmai vezetését, aki nagy energiával vágott bele a munkába.
A kommunikációs szakember és andragógus-művelődésszervező diplomákkal rendelkező Betuker Botond 20 éve kezdett el tevékenykedni Sopron kulturális életében.
“Jó érzéssel tölt el a tény, hogy jó kezekből vehettem át a rendezvényház vezetését és kezdhetem meg munkámat. Hálás vagyok az életnek, hogy mindig lehetőségek elé állít, amelyben bizonyíthatok. – vágott bele az elmúlt hetekben elvégzett munka ismertetésébe a két gyermekes édesapa. – Komoly munkát fordítottunk a 2020-as évi programok újraélesztésére. A pandemia által megállított és elhalasztott programokat újraszervezzük és aktualizáljuk. A világjárvány miatt folyamatosan változó protokoll szerint, arra összpontosítunk, hogy biztosítani tudjuk a soproni kultúra szeretőknek a szórakozási lehetőséget. Ha újra közbe nem szól a járvány, Sopronban köszönthetjük többek között Presser Gábor önálló szerzői estjét, Ördög Nórát és Nánási Pált. Továbbra is helyet adunk a Dumaszínház népszerű műsorainak. Előadást fog tartani Dr. Csernus Imre, Bagdy Emőke és újból színpadra lép Csányi Sándor, valamint Bödőcs Tibor humorista. A gyermekeket sem hagyjuk ki a sorból: nagyon várjuk Vukot és a népszerű Kicsi Gesztenye showműsort. Újdonságként szerepelnek a TRACCS beszélgetős estek, amelyek keretén belül ellátogat hozzánk Dr. Zacher Gábor, Győrfi Pál, Jakupcsek Gabriella is. Nálunk ünnepli jubileumát az 50. Ásványbörze.
Tartsanak velünk és kezdjük újra együtt! Szeptember elejétől újra birtokba vehetik a házat. Kezdésként, szeptember 3-4-én, ellátogathatnak a GYIK Rendezvényházban és környékén megvalósuló Reneszánsz napokra, valamint szeptember 5-6-án, egzotikus madarakat csodálhatnak meg a 12. Madárkiállításon.
Célunk és kötelességünk megtartani Sopron, közkedvelt közösségi színterét. Ennek elérése céljából, illetve a jövőbeni megmaradás érdekében a rendezvényekre fogunk fókuszálni.
Szorosabb együttműködést szeretnénk Sopron város csoportjaival, intézményeivel, szervezeteivel. Célunk, hogy nagyobb figyelmet fordítsunk egymás felé. Bármi történjen is a jövőben akár a világjárvánnyal kapcsolatban, ismerjük fel, hogy mi soproniak, egymásért vagyunk.
Legfőbb feladatunk, hogy megőrizzük az eddigi színvonalas produkciók sorát, miközben igyekszünk megfelelni az újabb és újabb közönségigényeknek, melyeket a soproni kultúra kedvelő közönség támaszt irányunkban. Egy produkció lehet az bármilyen jól kimunkált, megtervezett, jól működő, ha nincs mellette a közönség.
Érjük el együtt, hogy a több évtizede működő GYIK Rendezvényház ne csak hatékonyan működjön, hanem eredményesen is! A Háznak szüksége van Önökre!”
2020 nyarán megvalósuló táborok
Túra tábor – Majsa Ágnes vezetésével
Rajztábor – Mende Zsolt vezetésével
Aquarázs tábor – Simon istván vezetésével
Művészeti tábor – Kun Olga vezetésével
Régi-új induló csoportok
Asszonytorna, Attraktív Táncstúdió, Lajbi Néptánc Egyesület, Lajtha László Néptánc Egyesület, Fit-Jumps aerobik, Kerekítő gyermekfoglalkozás, Örömtánc, Társastánc oktatás, Városi rajzkör stb.
Továbbra is nálunk próbál Sopron Város Fúvószenekara és a Sopron Balett társulata.
Jegyvisszaváltás
A veszélyhelyzet miatt elmaradt programokra megvásárolt jegyeket 2020. július 6-tól szeptember 15-ig van lehetőségük visszaváltani az alábbi időpontokban: Hétfőn és csütörtökön 8:30 és 13:30 között a GYIK Rendezvényház recepcióján.
Jegyárusítás
A jövőben a GYIK Rendezvényház programjaira történő jegyértékesítés a Fekete Zoltán Diákhotel és Kollégium portáján (Sopron, Ady Endre út 5.) valósul meg.
2020 év végéig tervezett programok a GYIK Rendezvényházban
Reneszánsz Napok 2020. szeptember 3-4.
Balek-bál 2020. szeptember 3.
Madárkiállítás – Fertőmenti Madarász Egyesület 2020. szeptember 5-6.
Dr. Csernus Imre előadása 2020. szeptember 09.
Ördög Nóra és Nánási Pál estje 2020.09.17
Szüreti bál – a Waldorfer Egyesület szervezésében 2020. szeptember 19.
VUK – gyermekelőadás 2020. szeptember 27.
Dumaszínház 2020. szeptember 28.
Dumaszínház 2020. október 15.
50. Jubileumi Ásványbörze 2020. október 17-18.
Kicsi Gesztenye – gyermekprogram 2020. október 25.
TRACCS előadássorozat Dr. Zacher Gábor előadása 2020. november 3.
Országos Szóló Néptáncverseny 2020. november 10-11.
Bagdy Emőke előadása 2020. november 13.
Presser Gábor előadói estje 2020. november 14.
Bödőcs Tibor estje 2020. november 25.
Véradás 2020.november 26.
Csányi Sándor önálló színházi estje 2020. november 27.
TRACCS előadássorozat Győrfi Pál előadása 2020. december 1.
PSZI-Faktor 2020. december 11.
2021-es előzetes
– Mega Aerobic Nap
– TRACCS előadássorozat
– Jakupcsek Gabriella előadása
– A Test és Lélek Fesztivál utódrendezvénye
Előkészületben
Tankcsapda, Kowalsky meg a Vega, Alma együttes