Minden ami Sopron

2023. 06. 01. csütörtök

Tünde

SOPRON
Borult

Közélet

Ferenc pápa látogatására indul vonat Sopronból

Sopronból induló és az ország több pontján is megálló zarándokvonattal utazhatnak a hívek Ferenc pápa csíksomlyói igehirdetésére. A vasúttársaság május 31-e és június 2-a között közlekedtet különvonatot a pápalátogatás helyszínére.

A zarándokvonat Sopronból indul május 31-én, 9.38-kor. A vasúttársaság elsősorban a nyugat-dunántúli térségből várja az érdeklődőket, de az ország több pontján és s fővárosban is lehet csatlakozni a különvonathoz. A zarándokvonat Sopron mellett Fertőszentmiklóson, Kapuváron, Csornán, Győrben, Tatbányán, Budapest-Kelenföldön, Szolnokon és Püspökladányban is megáll.

 

gysevborito

 

A zarándokvonat utasai kényelmes, párnázott ülésekkel rendelkező, másodosztályú termes kocsikban tehetik meg az utat a történelmi esemény helyszínéig, az utazás önellátással vehető igénybe. A lelki feltöltődés, ráhangolódás jegyében a vasúttársaság tervei szerint papok és szerzetes nővérek is lesznek a zarándokvonat utasai között, így az utazás alatt lehetőség nyílik a közös imára, beszélgetésre, éneklésre.

A különvonat menetrend szerint június 1-én, hajnali 5.04-kor érkezik Csíkszeredába, a leszállást követően az utasok együttesen zarándokolnak el a hegynyeregbe, a Ferenc pápa által celebrált szentmise helyszínéhez. A zarándokvonat menetrend szerint aznap 18.00 órakor indul vissza Magyarországra és délelőtt fél 10-kor érkezik meg Sopronba.

A részvételi díj egy személyre 24.990 Forint, jegyek vasúttársaság webáruházában (www.gysev.hu/webaruhaz), valamint a GYSEV Zrt. és a MÁV-START Zrt. belföldi személypénztáraiban válthatók. A zarándokvonatról további információk a www.gysev.hu honlapon, valamint a 06-99 577-212-es telefonszámon érhetők el.

A jegy árának meghatározásakor a vasúttársaság szociális szempontokat is figyelembe vett, a zarándokvonatot nonprofit módon közlekedteti a GYSEV Zrt.


MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Ön szokott heti rendszerességgel futni?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
loading