Ezt az esőt imádtuk

Elvarázsolta közönségét a Margaret Island a Búgócsigában.

Három igazán tehetséges fiatal alkotja a Margaret Island elnevezésű formációt. Füstös Bálintot és Törőcsik Kristófot egy tehetségkutató során sodorta össze az élet Lábas Vikivel, akinek egyedi, tiszta vizű patakok magával ragadó csobogásához hasonlító hangszíne rögtön megfogta a srácokat. Azért a pillanatért péntek este mi is hálát adtunk a sorsnak, azon szerencsések, akik bejutottunk a trió telt házas koncertjére a Búgócsigába. A VOLT fesztivált leszámítva először jártak Sopronban, de már napokkal korábban minden jegy elkelt a fellépésükre. Az akusztikus folk-popban utazó csapat néhány szintén fiatal zenésszel egészült ki, akikkel tökéletes harmóniában zenélték végig az estét. Igazi örömzenélést hallhattunk, az élő műfaj minden szépségével, megismételhetetlenségével.

Nem szabad megfeledkezni az előzenekarról sem! Aki eddig nem ismerte a Lóci játszik formációt, az biztos, hogy vidám hangulatú koncertjük után felveszi őket a kedvencei közé. A szintén fiatal és tehetséges zenész, Lóci, aki később feltűnt a főműsorban is egy közös szám, a Minden felhő erejéig, néha talán kicsit sokat kommunikált hallgatósága felé, de amit zenélés terén felmutatott társaival, az megér egy kalaplengetést.

Vissza azonban Lábas Vikiékhez. A jól felépített koncert minden másodperce lekötötte a Búgócsiga lelkes közönségét, akik nem egyszer álltak le közös éneklésre egy-egy hívogató refrén erejéig. Utóbbiból pedig volt bőven! A mindennapok történéseiről, az életünkről szóló, fülbemászó dalok automatikusan dudorászásra késztetik az embert, legyen az keserédes, mint a számomra a Margaret Islandhez köthető első nagy dobás, a Nem voltál jó, vagy Viki sokoldalú, ízes hangját leginkább megmutató népdal-feldolgozás, a Csillagtalan, vagy egyszerűen csupán bájos, mint az Egy lány sétál a domboldalon.

Rengeteg energia áradt a színpadról, öröm volt látni a boldogságot a zenészek arcán. Élvezték, amit csináltak! Ettől a természetességtől úgy éreztük, mintha mi is ott állnánk velük a színpadon. Az este utolsó száma nem is lehetett más, mint az Eső, melynél olyan energiák szabadultak fel a Búgócsigában, mellyel egy várost ki lehetett volna világítani. Ragyogásuk bejárta az egész teret, feltöltött, és pár óráig kiemelt minket a hétköznapok rohanó világából.