A következő napokban is érdemes kimozdulni, igaz, a java hétvégén jön!
E heti ajánlatunk
Aki kíváncsi, hamar megöregszik – tartja a mondás. Hétfőnként viszont épp a kíváncsiaknak tart nyitott próbát több zenekar a Búgócsigában, 18-án sem lesz ez másképp. A Non Plus Rock együttes hétfőn 19 órától áll a színpadra egy próba erejéig, amire bárki ingyen benézhet.
Kedden a GYIK Grillkertje is készül programmal: a Kingsman című filmet nézhetjük kivetítőn este 21 órától.
Szerdán is mozizhatunk, KineDok előadással készül a Búgócsiga. Engedem, had menjen címmel vetítik Lévai Balázs dokumentumfilmjét, ami a Csík zenekar munkásságát mutatja be.
Csütörtökre a GYIK kertjében a Csúcshatás című filmet készítik elő, amit szintén 21 órától nézhetünk meg.
Pénteken ismét megszaporodnak a programok, lesznek koncertek, a Barlangszínház is kinyitja kapuit az operett-rajongóknak, hétvégén pedig már a Széchenyi Vágtán is szurkolhatunk. Sőt, szombattól újabb EB-n szoríthatunk a Magyar Válogatottnak, ráadásul itt helyben: a felújított NOVOMATIC Aréna ad otthont az U20-as női kosárlabda kontinenstornájának! Részletekkel később jelentkezünk.
Kiállítás
Anyagtársítások kortárs ékszerkiállítás nyílt a Fabricius házban (Fő tér 6.). A hónap végéig minden nap 10 és 20 óra között megtekinthető tárlatról bővebb információk itt találhatóak.
Mezők mostohái, avagy a varázslatos bogáncsok és füvek címmel Sarródon látható fotó és festmény kiállítás. Rochus Gratzfeld és Rajczi János műveit a Ferenczi Művelődési Házban (Kossuth u. 2.) lehet megnézni keddenként és csütörtökönként 13-17 óra között.
Az Aranyos Magyarok kiállításon Sándor István gyűjteménye látható sportrelikviákból. Az Olimpia közeledtével egyre aktuálisabb ez a gyűjtemény, és augusztus 4-ig a Széchenyi István Városi Könyvtárban meg is csodálhatjuk őket.
Fehér László festőművész kiállítása a Petőfi tér 8. szám alatti Festőteremben található. A kiállítás minden nap megtekinthető 10-18 óráig.
Állandó programok
Egyedi fejlesztésű Szolár hajóval járhatjuk be a Fertő élővilágát minden kedden és csütörtökön 18 órától, vagy szombaton reggel 9-től. Hajónként maximum 9 fő utazhat, a másfél órás kirándulás díja 3000 ft/fő. Találkozóhely: Hansági-főcsatorna parkolója. Parkolási lehetőség itt biztosított.
(GPS: 47°40’42.01”N / 16°50’53.45”E). Előzetes bejelentkezés szükséges ezen a számon: +3699/537-620.
A soproniseta.hu csapata minden napra készül gyalogos vagy kerékpáros túrára a városban és a környéken. Érdemes körbenézni – először a weboldalukon, majd a városban!
Keddenként és csütörtökönként mozgalmasabb programon vehetünk részt: 9 órától kenutúra indul a nádasban. Megfelelő idő és a megfelelő létszámú jelentkező esetén indul el a 3 órás felfedező-kirándulás. Jelentkezni legkésőbb előtte nap lehet a 06 99 / 537 620-as telefonszámon, vagy az info@fhnp.kvvm.hu e-mail címen. További részletek ide kattintva.
Szerdánként reggeli szabadtéri programon is részt vehetünk. 6 órától hajnali madárlesnek lehetünk részesei a Fertő szikes tavainál. Bővebb részletek és jelentkezési információk ide kattintva.
Minden héten részt vehetünk a Hanságban egy kalandos, terepjárós túrán. Barangolás a hajdani vadvízország rejtett útjain. Hany Istók nyomán haladva a Hanság nehezen megközelíthető helyeinek élővilága tekinthető meg e túra során. Közlekedési eszköz – Land Rover Defender terepjáró – biztosított. Jelentkezni legkésőbb előtte nap szükséges, a túra díja 3000 Ft/fő, de min. 12 000 Ft/túra, maximum 7 fővel. Elérhetőség: Tel: 06 99 / 537 620
Email: info@fhnp.kvvm.hu
Szerda délutánonként ingyenes városnéző sétára is várnak minket, ami 15:30-kor indul a Tűztoronytól.
Egyéb
Aki nem tudja még így sem, hogy mivel üsse el az idejét, nézzen be az Elit moziba, vagy a Cinema Citybe, esetleg egy kávézás, sörözés, borozás a belvárosban jó kikapcsolódás lehet. Az aktív pihenés, sportolás is jó opció Sopronban, jövő héten szerencsére visszatér hozzá a jó idő is. Külön tudjuk ajánlani a www.miutcank.hu közösségi oldalt, ahol a környező utcákban élő “szomszédainkkal” vehetjük fel a kapcsolatot, ismerkedhetünk és akár közös programokat is kitalálhatunk.
Kellemes kikapcsolódást!





