Elhunyt Giczy János festőművész, Sopron Díszpolgára, aki egész életével, pedagógusi munkájával és festészetéhez társuló soproni elkötelezettségével kivételesen gazdagította a város művészeti életét. Életműve a művészi szolgálatról és alázatról szólt.
1933-ban született a Sopron megyei Alszoporon. 1945-ben a Soproni Evangélikus Líceumba iratták, amely a megye és a tágabb környék evangélikusainak évszázadok óta hagyományos iskolája volt. A későbbiekben – amikor rajztehetsége kezdett megnyilatkozni – átment a tanítóképzőbe, mert rajzot azokban az években csak ott tanítottak. Ennek negyedik osztályos tanulójaként nyerte meg a Budapesti Képzőművészeti Főiskola országos rajz- és festészeti versenyét, amelyet a főiskolára pályázók között hirdettek meg. Sopronban Ágoston Ernő és Tolcsvai Nagy Géza voltak a mesterei, önéletrajzában így vall róluk: „Ágostontól rajzolni tanultam, és ezt a főiskolán igen jól tudtam használni, szinte alig kellett ehhez hozzátenni valamit. Amit Tolcsvaitól tanultam, az később volt hasznomra, amikor a magam mondanivalójához önállóan kellett kialakítanom a stílusomat.”
1953-tól 57-ig főiskolás vándorévek következtek, mert az át nem gondolt tanügyi rendelkezések következtében egymás után szüntették meg különböző főiskolákon a rajztanárképzést. Tanult a Képzőművészeti Főiskolán, a Budapesti Pedagógiai Főiskolán és az Egri Pedagógiai Főiskolán. Tanárai közül Jakuba János hatott rá leginkább. A diploma megszerzése után, 57-től Fertőszentmiklóson tanított két évig, de már ekkortól szerepelt a soproni kiállításokon. Pártfogóra talált Soproni Horváth Józsefben, aki végig segítette, munkáját figyelemmel kísérte.
1959-től az akkor megalakult felsőfokú óvónőképzőben tanított rajzot, innen – az Óvónőképző Főiskoláról – ment nyugdíjba főiskolai tanárként 1996-ban. Festői munkásságának három nagy ihletője van: gyermekkori élettere (falu, család, természeti táj, hiedelmek, munka, évszakok változása, a puritán lutheránus hitvilág stb), a gyermekrajz és a népművészet.
Ezeknek a szintéziséből, átlényegítéséből alkotta meg a maga öntörvényű, stilizált festői világát.
Önkifejezésének sajátos eszköze az utóbbi évtizedekben megalkotott szárnyasoltártípus. A szárnyas-oltár összetettségével, a fő- és mellékképek egymásra hatásával árnyaltan és sokrétűen tudja kifejezni a mindenben megbúvó hullámzó, változó, pulzáló ellentéteiket: reményt és kilátástalanságot, pusztulást és megújulást, a dolgok változásban megnyilvánuló örök-érvényűségét, s egyszersmind profán és szakrális voltát.
1957 óta rendszeres résztvevője előbb a soproni, majd az országos kiállításoknak, több alkalommal szerepelt külföldön, egyéni kiállításai voltak a fővárosban és szerte az országban.
Munkásságát számtalan díjjal, elismeréssel jutalmazták. Fontosabbak:
- Győr-Sopron Megye Művészeti Díja 1967, 76, 84;
- Pannónia Díj (Pannónia Biennálé, Eisenstadt) 1975;
- Művészeti Alap Díja 1976, 88; Nívódíj 1979;
- „Dunántúl Művészetéért” Díj Hódmezővásárhely 1990;
- Kormos István Díj 1996;
- „Sopron Kultúrájáért” kitüntetés 1997.
- 2003-ban a Város Polgármestere Civitas Fidelissima éremmel tüntette ki 70. Születésnapja alkalmából.
- 2008-ban Pro Urbe díjat és a Város Polgármesterének elismerő oklevelét kapta.
- 2009-ben Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat díját a „Megye Szolgálatáért” (kulturális téren) vehette át.
Várjon ...
