A megállapodás célja a GYSEV Zrt. területén a vagyon elleni és a közlekedési bűncselekmények, valamint szabálysértések megelőzése és felderítése.
Együttműködési megállapodást kötött a GYSEV Zrt. és a három Nyugat-dunántúli megye rendőr-főkapitánysága.
A dokumentumot a vasúttársaság vezérigazgatója, valamint Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye rendőr-főkapitánya látta el kézjegyével.
A GYSEV Zrt. már korábban is kötött megállapodást a Győr-Moson-Sopron és Vas Megyei Rendőr-főkapitánysággal. Ehhez csatlakozott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság, így a vasúttársaság mostantól mindhárom, működési területén illetékes megyei rendőr-főkapitánysággal érvényes együttműködési megállapodással rendelkezik.
A megállapodást a GYSEV Zrt. nevében Kövesdi Szilárd vezérigazgató írta alá. A rendőrség részéről Csizmadia Gábor dandártábornok, a Győr-Moson-SopronMegyei, Dr. Tiborcz János dandártábornok, a Vas Megyei,valamint Dr. Sipos Gyula vezérőrnagy, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője látta el kézjegyével.
A dokumentum aláírása kapcsán elhangzott: a vasúttársaság és a három megyei főkapitányság közötti megállapodás azért fontos, mert a vasút területén, az állomásokon, vasúti járműveken naponta több tízezer ember fordul meg. A megállapodás célja a GYSEV Zrt. területén a vagyon elleni és a közlekedési bűncselekmények, valamint szabálysértések megelőzése és felderítése, különös figyelemmel a vasúti közlekedés biztonságát veszélyeztető cselekményekre.
A GYSEV Zrt. területén az elmúlt 5 évben jelentősen csökkent a vasúti átjárókban a gondatlan rongálások, elsősorban csapórúdtörések száma. Ez köszönnhető többek között a vasúti útátjárókban elhelyezett kamerarendszernek, valamint az erre figyelmeztető tábláknak. A rongálások számának értékelése alapján, a tervek szerint újabb átjárókba telepítenek kamerákat a szakemberek a következő időszakban.
A találkozón értékelték a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Vasúti Alosztálya és az egy éve megnyitott soproni rendőriroda tevékenységét. Elhangzott: a rendőrök állandó jelenléte nagymértékben növeli az általános biztonságot, és az utasok szubjektív biztonságérzetét, valamint segíti az együttműködés hatékonyságát.A rendőrök közvetlen elérhetősége lerövidíti a beavatkozás, reagálás idejét.
Az együttműködési megállapodás értelmében a rendőrség a továbbiakban is folyamatos ellenőrzéseket tart a GYSEV Zrt. vasútállomásain.
A találkozón Kövesdi Szilárd vezérigazgató bemutatta a GYSEV Zrt. új soproni üzemirányítási központját. A rendőrség a következő időszakban innen kaphat majd azonnali információkat a vonatközlekedésről, amely jelentősen elősegíti a közvetlen a kapcsolattartást a vasúttársaság és a rendőrség között.