Minden ami Sopron

2020. 10. 30. péntek

Alfonz

SOPRON
Borult

Kultúra

DJ Líra, nyakig érő ház, teátrális halál az impró-esten – Videó

Ismét hangulatos estét rögtönzött az IttésMost társulata a Búgócsigában.

A kéthavonta jelentkező SVUNG impró/színházra ismét benépesült a Búgócsiga Akusztik Garden. A héttagú társulat Horváth-Töreki Gergely vezetésével nem először szórakoztatja a soproniakat, egyre népszerűbb kis városunkban is az improvizációs műsor. A rögtönzés művészetének terjedését mi sem bizonyítja jobban, hogy megalakult a Magyar Improvizációs Nagykövetség is, hogy a különböző társulatok egymást segítve tudjanak fejlődni.

improjulius2

A szerdai előadás ismét a “semmiből” épült fel, a szereplők saját ötleteikből és egymásból építettek fel jeleneteket, amikhez néhol nézői segítséget is kaptak. Így ismerkedhettünk meg egy ideges növényvédő-szer kereskedővel, sáskák ellen lázadó fiatalokkal, vagy épp egy nyakig érő házat építő kőművessel, aki mindig belgyógyász szeretett volna lenni. Ezúttal láthattunk is egy versenyt egy néző és az impró-társulat tagjai között: sikerül-e kibírni nevetés nélkül a tagok próbálkozásait? A DJ Lírának elkeresztelt jelenetben a szereplők könyveket kaptak, amiket csengőszóra felcsaptak és az első mondatot felolvasták belőle.

Íme néhány pillanat az estéről:

MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Elutazott valahova pihenni a nyáron?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
loading