A Rádió 1 Road Show-ja Sopronba érkezett, az eső ellenére is sokan voltak kíváncsiak Balázsékra.
Kedd reggel 6-tól Sebestyén Balázs, Vadon Jani és Rákóczi Feri ébresztette a Várkerület lakóit, ezúttal a Mária-szobornál települtek le a Rádió 1 sztárjai. A hideg és esős idő ellenére is szép számmal gyűltek a nézők, hallgatók, bár többnyire csak esernyőket lehetett látni. Volt, aki távolabbról érkezett, kifejezetten Balázsék műsora miatt utazott el Sopronig.
A kitartó közönségnek a rádió csapata meleg teát osztogatott, közben pedig a Generali Biztosító és a Mizo sátrai várták az érdeklődőket, ahová az eső elől is be lehetett menekülni. A reggelt több játék színesítette, például egy szoba-tandem és túrórudi evő verseny zajlott, később pedig tojáspárbajt tartottak.
A reklámblokkok alatt a három műsorvezető is kimerészkedett a szabadba- bár többnyire Ferit küldték ki, hogy nézze meg, milyen idő van. Természetesen a szünetekben aláírásokat és ajándékokat osztogattak, és rengeteg szelfi is készült. Az egyik szünetben pedig mi is benézhettünk az üvegkalitkába, ahol már kellemes időjárás volt.
Amint a képen is látható, gyakorlatilag négy laptop adta a stúdió magját, ezeken böngésztek a műsorvezetők. Szemben kis kamerákat helyeztek el, amik a színpad melletti kivetítőre és a Facebook live-ba adták a képet. A stúdió mögött külön sátorban dolgozott a stáb, akik a kivetítőn megjelenő tartalmakat is kezelték.
Balázsék többször is kiemelték, hogy mennyire nagyszerű közönség gyűlt össze, a hideg, eső és szél ellenére is kitartóan figyelték az eseményeket. Balázs egy interjúban azt is elmondta, hogy ilyenkor nekik arra is figyelniük kell, hogy nem csak a helyi közönséget szolgálják ki, hanem az egész országot, így nem engedhetnek le a szomorkás idő ellenére sem, sőt, próbálnak még jobban pörögni emiatt.
Íme még néhány hangulatkép Gazsovics Krisztiántól: