Minden ami Sopron

2024. 12. 22. Sunday

Zéno

SOPRON
Borult

Közélet

Átadták az Orsolya Gimnázium új emeletét

Közel ezer négyzetméterrel bővült a Szent Orsolya Általános Iskola és Gimnázium épülete.

Aki az elmúlt hónapokban járt az Orsolya tér környékén, az a saját szemével is láthatta, hogy valami készül az iskolában. Nemrégiben befejeződött a 650 millió Forintos projekt, aminek köszönhetően a Szent Orsolya épülete kibővült egy emelettel. Az átadó ünnepségen a város vezetői mellett részt vett Balog Zoltán az Emberi Erőforrások Minisztere.

IMG_6811

Balog Zoltán beszédében kifejtette: az egyházi fenntartású köznevelési intézmény tevékenységének súlya és értéke van az életben. Míg a rendszerváltás előtti negyven évben egy ilyen oktatási intézményben tanulni mínuszt jelentett, ma egyértelműen pluszt – jelentette ki.

IMG_6783

Kovács András, az iskola igazgatója beszédében felidézte, hogy Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkára 2014. szeptember 18-án jelentette be, hogy kormányzati támogatással elindulhat az iskola felújítása és bővítése, a tervek elkészítése után a kivitelezés 2015. júniusában kezdődött el. A két épületszárnnyal rendelkező intézmény Orsolya téri szárnyának a tetőterét építették be, amelynek következtében mintegy ezer négyzetméterrel bővült az iskola területe. Négy tantermet, egy fizika és egy biológia szaktantermet, valamint egy multifunkcionális természettudományi oktatótermet alakítottak ki.

IMG_6827

A fejlesztés itt nem áll meg, a második ütem is az új épületszárnyat érinti majd: kicserélik a közműveket, a beltéri burkolatokat, a nyílászárókat és lefedik a két udvart. A második ütem a nyáron indulhat, szintén kormányzati támogatásból fog megvalósulni, de ennek mértékéről az igazgató egyelőre nem tudott tájékoztatást adni.
 

MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Ön szokott heti rendszerességgel futni?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
loading