Minden ami Sopron

2020. 10. 20. kedd

Vendel

SOPRON
Borult

Kultúra

A PEJACSEVICH ÖRÖKSÉG SOPRONBAN

A Pejacsevich család művészeti örökségéből érkezik különleges válogatás Sopronba.

A Lábasház legújabb, november 11-én nyíló tárlata a Sopron-környéki horvát közösség kulturális kapcsolatainak ápolásában aktív szerepet vállaló Matica Hrvatska Sopron Egyesület támogatásával valósul meg. A Petőfi téren álló egykori Pejacsevich palotában őrzött, ám a trianoni békedöntés után Horvátországba került festményeket tekinthetnek meg a látogatók, melyeket a grófi család osztrák és magyar művészektől rendelt.

Pejachevich Károly portré

Pejachevich Károly portré

A horvát főnemesi családból elsőként Pejacsevich Károly gróf Sopronban telepedett le a XVIII. század végén. A gróf aktívan kivette a részét a soproni művelődési élet szervezéséből: a Petőfi téren kaszinó és vigadó épületet alakított ki, ebben az épületben adott koncertet Liszt Ferenc. Pejacsevich Károly személyéhez köthető a soproni színjátszás felvirágoztatása is, gróf kibérelte a Templom utca 26. szám alatt kőszínházat, amelyet átépített és kibővített. Az első magyar nyelvű színművet 1792. április 20-án adták elő Hunyadi László címmel, szerzője Kis János, Kazinczy Ferenc barátja volt.  A gróf végrendeletét Hárs József helytörténész találta meg a Soproni Levéltárban. Többek között a következők olvashatók benne: „mivel életemben mindig gondosan kerültem azt, ami valakinek is alkalmatlanságot okozott volna, úgy halálom után sem akarok kellemetlenséget. Tehát kifejezetten ellenzek minden lármás kiharangozást, csak a Szent Mihály-templom nagy harangját húzzák meg annak megszokott idejében.”

A Pejacsevich család jó kapcsolatokat ápolt a Stornókkal is. A Petőfi téren álló Pejacsevich palotával határos házat (Hátulsó utca 9.) idősebb Storno Ferenc vásárolta meg, ettől kezdve alakult ki baráti kapcsolat a két család között. Idősebb Storno Ferenc 1862-től dolgozott a család nasičei kastélyának (Horvátország) átépítésén Pejacsevich László megbízásából. Felújította a kastély épületét, terveket készített a berendezéshez. Tervek maradtak fenn a II. világháborúban elpusztult zalabéri kastélyhoz és a soproni Fövényverem utcai palota belső átalakításához is. Pejacsevichné Döry Mária 1863-ban rendelte meg a család sírboltját a soproni Szent Mihály temetőben. A téglából épült neogótikus kriptaépület 1936-ban a domonkos rend tulajdonába került. Ugyancsak Döry Mária megrendelésére illusztrálta Storno Ferenc 1866-ban Kisfaludy Sándor Csobánc című verseskötetét.

Mindezek a történeti adatok most a kiállítás révén újra megelevenednek, hiszen a Lábasházban kiállított képek között látható lesz Pejacsevich Károly, második felesége, Erdődy Eleonóra, valamint gyermekeik és leszármazottaik portréja is. Köztük említendő a történelmi érdeklődéssel megáldott Pejacsevich Julián gróf képmása, aki Than Mórral festetett másolatokat a családi ősgaléria XVIII. századi darabjairól. Ugyancsak Than festette Julián testvéreinek, Pejacsevich László horvát bánnak (1824–1901) és Gábrielnek a képmásait is.

Veress Ferenc és Jasminka Najcer-Sabljak a kiállítás anyagát válogatja

Veress Ferenc és Jasminka Najcer-Sabljak a kiállítás anyagát válogatja

Nem csupán portrék, de mitológiai témájú festmények és tájképek is szerepelnek a kiállítás anyagában. Ezek között említhető Than Mór Szent Márk gyűrűjének átadása című képe, amely egy népszerű velencei történetet ábrázol, továbbá Ligeti Antal monumentális tájképe a felvidéki Hricsó váráról, amelyhez egy érdekes legenda fűződik.

A kiállítást katalógus is kíséri, melyben Jasminka Najcer-Sabljak mutatja be a soproni kötődéssel bíró nekcsei ág történetét és műgyűjteményének sorsát. Mellette olvasható Bubryák Orsolyának, az MTA Művészettörténeti Intézete kutatójának az Erdődy családdal foglalkozó írása. Kákonyi Anna, a Veszprémi Múzeum muzeológusa a szépalmapusztai birtok utolsó tulajdonosairól, a Pejacsevich-Mikókról ír. A család megrendelésére készült Storno terveket Kiss Melinda mutatja be, néhány képpel Mészáros Ágnes és Veress Ferenc írása foglalkozik.

A Pejacsevich-család Bécsben élő tagjai, Pejacsevich László és felesége Mária Anna, valamint gyerekeik és további családtagok is a megnyitó vendégei között szerepelnek. A szervezők reményei szerint a család régi és még élő tagjai néhány pillanatra ismét egymás mellett lehetnek Sopronban.

További információ a Soproni Múzeum weboldalán található.

 

 

MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Elutazott valahova pihenni a nyáron?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
loading