Közel négyszázan látogattak el az első vidéki nagyszabású kávéünnepre, a Kávézz Sopron!-ra.
Kávékóstolás, szakmai előadások, barista verseny valamint Varga Gábor és barátai Miles Davis emlékkoncertje várta az érdeklődőket október 1-jén Sopronban. Az alkalmi kávézó-kavalkáddá alakult Liszt központban 15 kiállító, köztük az ország legjobbjaiként számon tartott pörkölők, specialty kávézók kínáltak ingyenes kóstolókat. De nem csak kávét, hanem süteményt, csokoládét, tejtermékeket is kóstolhattak az érdeklődők és professzionális kávéfőzőket, eszközöket forgalmazó cég is kitelepült.
A kóstolók mellett előadásokon is bemutatkoztak a kávéval vagy kávés italokkal foglalkozó szakemberek. Az érdeklődők megtudhatták, miben különbözik egy hagyományos és egy specialty kávé, milyen utat jár be a kávébab a termőföldtől a csészéig, milyen szervezetek tevékenykednek a nemzetközi és magyar kávékultúráért, milyen elvárásoknak kell megfelelni egy barista versenyen és milyen italkülönlegességek készülhetnek a kávéból, legyen az egy koktél, gyógyhatású ital vagy éppen egy alternatív magyar kóla.
Sokan voltak kíváncsiak a Cserpes Sajtműhely alapítójával, Cserpes Istvánnal tartott beszélgetésre is, aki a cégalapítás nehézségeiről és a sikerig vezető útról mesélt. Szintén népszerű volt Németh Norbert és Schök Norbert előadása a koktélokról, amit egy látványos, tüzes bemutató koronázott meg.
Nagy megtiszteltetés, hogy vidéki helyszínek között Sopronban rendezhettünk elsőként nagyszabású kávékultúrával foglalkozó eseményt. Örülünk annak, hogy ilyen sokan mellénk álltak és szakmai segítséget nyújtottak a szervezésben, mint például a soproni Kultúrpresszó, a Cserpes Sajtműhely, a SCAE Hungary és Molnár Attila magyar barista bajnok, aki immár soproniként folytatja pályafutását. Bíztató az indulás, szeretnénk hagyományt teremteni és a következő években is megrendezni a Kávézz Sopron! –t. – mondta el a rendezvényről Horváth Zoltánné, a Pro Kultúra Sopron ügyvezető igazgatója.
A SCAE Hungary, Egyesület a Magyar Kávékultúráért szervezésében egy különleges barista versenynek is otthont adott Sopron: a megmérettetést első alkalommal rendezte meg a nemzetközi kávés szervezet magyar tagozata, melyen 10 barista mérte össze tudását. A versenyzőknek több fordulóban kellett bizonyítaniuk a kávékészítésben és a kávéfajták ismeretében való jártasságukat. A feladatokat 14 fős bírói csapat értékelte, végül a legjobbnak Deák Joci, a fővárosi Espresso Embassy baristája bizonyult. A győztes nyereménye egy londoni szakmai kirándulás két fő részére, melyet a soproni Mignon Café támogatott.