Minden ami Sopron

2020. 07. 05. vasárnap

Sarolta, Emese

SOPRON
Borult
EURO
0

Közélet

A „KARANTÉN-ÉRETTSÉGI” MARGÓJÁRA

Valószínű történelmi távlatból is emlékezetes marad az idei érettségi, ahol több ezer diák nem mindennapi körülmények között adott számot tudásáról. Hogyan élték meg mindezt a soproni diákok és tanáraik? Erről kérdeztük őket.

karanten erettsegi

Nem csak különleges, hanem extrém napokat élünk. Ezen cikk írója is beállt idén a lelkes, érettségiző nebulók sorába. Elsők kézből állíthatom, hogy a készülés sem volt a megszokott hiszen a diákoknak a szobájuk négy fala között kellett felkészülniük öt tantárgy négy évének anyagából.

Felvettük néhány diákkal a kapcsolatot, hogy meséljék el, hogy sikerült mindez?

Az iskola milyen megoldásokkal rukkolt elő a tanítás megoldására? Hasznos volt?

Erről a soproni Széchenyi István Gimnázium tanulóit is megkérdeztük…

„Az online tanulást nem szerettem, értelmét nem igazán láttam, de szerencsére már a karantén megkezdése előtt nagyon jól álltunk. A videó órák leginkább arra voltak jók, ha kérdésünk volt akkor azt feltehettük.”

… és szombathelyi diákok is elmondták a tapasztalataikat.

„Az iskola gyorsan reagált a helyzetre, a tanárok elkezdtek online órákat tartani különböző online felületeken.”

A Porpáczy iskola egyiik tanulója pedig így nyilatkozott:

“Legközelebb egységesítenem, hogy egy-egy platformot használjunk, ne 120-at, hogy lassan minden tanár csinál külön oldalt.”

Nehezebb vagy könnyebb volt így a készülés?

„Számomra a felkészülés nem volt könnyű, mert nehezebb volt otthon beosztanom az időmet és a tanárok is kevesebbet tudtak kommunikálni velünk, mint normális esetben. Viszont előnyös volt, hogy a tanulás ütemét én határozhattam meg.”

„Személy szerint nem volt könnyű online tanulni, addig amíg bizonytalan volt, hogy lesz-e érettségi. A tanároktól mindig lehetett kérdezni és igyekeztek mindenben segíteni.
Az viszont nem volt rossz, hogy egyedül készülhettem a saját tempómban” – osztották meg véleményüket a szombathelyi nebulók.

„Az érettségire többnyire önállóan készültünk, a korábbi feladatlapok kitöltésével. Sokat gyakoroltam és az általam ismert eredményeimmel elégedett vagyok, ami szerintem a kicsit könnyebb feladatlapoknak volt köszönhető (főleg matekból)” – jegyezte meg egy „széchenyis” tanuló.

Összességében nehezek voltak az érettségi dolgozatok?

A szombathelyi diákok szerint : „Az angol nyelvű történelem érettségi idén nagyon nehéz volt.”

Tekintsünk most kicsit túl az érettségin. Változtatott bármit a karantén a jövőbeli elképzeléseiteken? Például, hogy hova mentek tovább tanulni. Továbbra is opció a külföldi egyetem?

A kérdésről többnyire hasonlóan vélekedtek. Mind a szombathelyiek…

„A karantén nem változtatott a jövőbeli elképzeléseimen, ugyanúgy szeretnék külföldi egyetemre járni.”
„Eredetileg is Budapestre készültem, ezért a karantén nem változtatott ezen.”

… mind a soproniak:

„A továbbtanulási szándék maradt és az irány sem módosult. A karantén inkább más jellegű dolgokon gondolkoztatott el.”

„Ettől függetlenül ugyanúgy tolmács szeretnek lenni, úgyhogy a vírus nem zavart meg, nem is felek tőle” mondta egy porpáczys diák.

De nem csak mi vizsgáztunk a karantén idején, hanem tanáraink is egy új kihívással néztek szembe. Ennek apropóján meg is kérdeztünk néhány tanárt, hogy ők hogyan élték meg a karantén tanítást.

Hogyan értékeli, nehezebb vagy valamelyest könnyebbség volt az otthon melegéből tanítani?

A Porpáczy Szakgimnázium tanárait kérdeztük.

„Véleményem szerint a magyar oktatás mérföldeket ugrott előre az oktatás területén. A pedagógusok között, aki a nyílt végű feladatokat (a tanulók kreativitása előtérbe kerül) részesítette előnyben, az dolgozott sikeresebben a távoktatásban.” mondta a testnevelés tanár.

„A magyar nyelv és irodalom tanításának az alapja a szóbeli kommunikáció. A járványügyi vészhelyzet ezt lehetetlenné tenne, legalábbis közvetlen módon. Egy tanárnak fontos, hogy diákjainak tekintetéből, reagálásaiból állandó visszajelzést kapjon a tananyag befogadásáról, ezáltal módosíthasson, más módszereket alkalmazzon. Az elmúlt hetekben erre nem volt lehetőség. Egy művészetekkel kapcsolatos tantárgynál pont az érzelmi visszacsatolásnak van nagy jelentősége. Ezért próbáltam olyan feladatokat adni, amelyek az érzelmekkel kapcsolatosak, családi kötődésekkel, természettel, barátsággal, mások elfogadásával. Örültem neki, hogy értékes alkotások születtek. Ezenkívül a kreatív írásbeli szövegalkotásra helyeztem a hangsúlyt, amelyben sokat fejlődtek a diákok ebben az időszakban. Így próbáltam a lehető legtöbbet kihozni ebből a helyzetből, de mindenképpen nehezebb volt, mint a tanórákon való oktatás.” nyilatkozta a magyar-nyelv és irodalom tanár.

Ön mit gondol, mindennek ellenére jól sikerültek az idei érettségik?

„A magyar nyelv és irodalom középszintű érettségi megítélésem szerint könnyebb volt, mint előző években. A szövegértés mindenképpen, az eredmények is ezt mutatják. A szövegalkotások az emberi kapcsolatokon alapultak, élvezettel olvastam érettségizőink alkotásait. Mivel az írásbelire a kialakult helyzet miatt még jobban és többet tudtunk készülni, ez az eredményeken is meglátszik. Büszke vagyok tanítványaim teljesítményére. Olyan kompetenciákkal rendelkeznek, amelyekkel bárhol megállják a helyüket.”

„Az érettségi eredmények a vártnál jobbak lettek, talán a tavalyi feladatoknál könnyebb volt az idei érettségi.”

Ön változtatna valamin a jövőben?

„Ha visszaáll minden a normális kerékvágásba, a távoktatást, mindenképpen beépíteném (1-2 hétre) az iskolák pedagógiai programjába!”

„Azt gondolom, nem változtatnék semmit sem az elmúlt időszakon, és a későbbiekben sem. Mindig az adott helyzet, a diákok képességei, érdeklődésük dönti el, hogy milyen módszerekkel, milyen tananyagtartalmat oktatok. Ez állandó új tervezést igényel. De ez az oktatásra mindig igaz” – jelentette ki a Porpáczy magyar tanára.

Milyen élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodott ebben az időszakban?

„Kedves emlékem ebből az időszakból, amikor diákjaim csoportmunkában a családi társasjátékozásról és otthonuk bemutatásáról készítettek videókat, prezentációkat. Lehetett látni, hogy a család összes tagja részt vett benne, élvezték az együttlétet és a feladatokat. Többen verseket írtak, képeket készítettek egy-egy feladathoz. Az osztályomból néhányan az elmaradt Koszorúcskájuk kapcsán felvették báli ruhájukat, és egy videó erejéig bemutatták “átváltozásukat”. Nagyon örültem ennek a meglepetés ajándéknak, ahogyan a végzősök hálás sorainak is. Pedagógusnak lenni egy élethivatás, egy édes teher!”

„Ami érdekesség lehet, hogy az egyetemi vizsgáim online (teams, zoom) történtek meg, mellette online pedagógus továbbképzéseket tartok a sport területén.”

Sopron és környéke diákjai és tanáraik így élték meg ezt a rendkívüli megmérettetést! Jómagam is átéltem többé-kevésbé ezeket az életérzéseket. Úgy gondolom, hogy a rendkívüli állapot ellenére hatalmas hálával tartozunk a tanáraink felé is, akik derekasan igyekeztek helytállni. Köszönjük nekik!

MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Tervez nyaralást a járvány után?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
ÉLETKÉPEK
este1
loading