Minden ami Sopron

2026. 09. 04. Friday

Rozália

SOPRON
Borult

Közélet

1956-os megemlékezés Sopronban

A forradalom 60. évfordulóján az ünnepi beszédek után, új emlékművet avattak a Széchenyi téren.

Sopronba október 23-án a délelıtti órákban érkezett Budapestrıl a MEFESZ vezetéséhez a hír, hogy a budapesti diákok a lengyelekkel való szolidaritásuk demonstrálására délután felvonulást szerveznek. (A fővárosi valamint a vidéki egyetemek és főiskolák szervezeteivel a soproni diákok akkor már régóta telefon összeköttetésben álltak. Aznap az egyetemen rendes tanítás folyt, a szünetekben azonban az előző nap eseményeit és következőkkel kapcsolatos elképzeléseket vitatták meg a hallgatók. Pesti társaik példáját követve tüntetést kívántak rendezni a városban is. A tervezett tüntetéssel, valamint a diákparlamenti követelésekkel kapcsolatban a városi pártbizottság öt főből álló küldöttsége tárgyalást kezdeményezett a MEFESZ Ideiglenes Intézőbizottságával, és meglátogatták őket a főiskolán. A tárgyalásba bevonták az egyetem vezetőit és több oktatót – Roller Kálmánt, Zambó Jánost, Sébor Jánost, Gyulai Zoltánt és Falk Richárdot – is. A tüntetések tilalmát feloldó belügyminiszteri rendelet után, délután 15 órakor zárt, fegyelmezett menetben, a tömeg élén az „Együtt a lengyelekkel” feliratú transzparenst hordozva némán vonultak fel a diákok a Tűztorony mögötti 48-as emlékműhöz, azt megkoszorúzták, majd visszatértek az egyetemre.

IMG_0111

Ahogy ötven évvel ezelőtt, úgy most is az egyetemisták felvonulásával kezdődött minden. A korhű harci csapatszállítókat, egyenruhás, fáklyás felvonulók kísérték, az elsők ezében a tábla az “Együtt a lengyelekkel” feliratot tartalmazta.

IMG_0119

A bevonulás után a színpadon a soproni Petőfi Sándor színház művészei elmondták az MEFESZ (Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége) eredeti 16 pontját.

Már október 21-én a szegedi programgyűlésén kezdték megfogalmazni az egyetemisták 16 pontját. A Hétfői Hírlap 22-én közölte ezek tartalmát. Az első tíz pont az egyetemisták követeléseit tartalmazza, majd hat politikai pont következett. Az első pont követeli, hogy az egyetemi ifjúság káderezését a párt augusztusban hozott értelmiségi határozatának szellemében végezzék. A második pont az egyetem lapjának, a Szegedi Egyetemnek átszervezését követeli, valamint hogy az újság valóban a hallgatók és oktatók véleményét tükrözze. A további pontokban a diákjóléti bizottság munkájáról, a nyelvoktatás fakultatívvá tételéről, a nők honvédelmi oktatásának eltörléséről, keleti és nyugati külföldi utak szervezéséről, utazási kedvezmények megteremtéséről nyilvánítják ki akaratukat. A hat politikai pont a tájékoztatás szabadságát, a fizetések rendezését, a politikai bűncselekményekben a halálbüntetés eltörlését, szabad és demokratikus választásokat tartalmazott. Már aznap kiegészültek ezek az egyetemisták nagyobb politikai szerepének követelésével, hogy március 15. ismét nemzeti ünnep legyen, valamint az egyetemi autonómia kérdéseivel. Ezek közül október 23. estére egyedül a választási pont maradt meg, de jelentősen radikalizálva, miközben az összes többi kicserélődött.

A színpadon Fodor Tamás Sopron polgármestere ünnepi beszédében kiemelte, Sopron azon városok kevese volt 1956-ban, ahol a forradalom során, bár előkerültek fegyverek, azok használatára nem volt szükség, köszönhetően Katona Sándor rendőrparancsnokának.

IMG_0165

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 1956. hatvanadik évfordulójára kitüntetést alapított, melynek emlékplakettjeit azok vehették át, akik a soproni 1956-os eseményeken kiemelkedő szerepet játszottak.

IMG_0225

Az ünnepség második szónokaként Völner Pál az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, az 1956-os Emlékbizottság állandó tagja beszédében felhívta a figyelmet 1956 fontosságára, a hagyományok ápolására, a történelem ezen lapjainak naprakészen tartását.

IMG_0251

Az ünnepség záróaktusaként felavatták a Széchenyi tér legújabb ékkövét, a forradalom tiszteletére állított emlékművet.

IMG_0297

 

A dőlt betűs történelmi emlékek forrása: Bank Barbara- Tóth Imre -1956-os forradalom Sopronban c. írása

MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Ön szokott heti rendszerességgel futni?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
loading