Minden ami Sopron

2020. 07. 09. csütörtök

Lukrécia

SOPRON
Borult
EURO
0

Sport

Véget ért a kosárlabda szezon

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége úgy döntött, hogy minden korosztályban befejezettnek nyilvánítja a szezont, és bajnokot sem hirdet.

A Sopron Basket így egy Magyar Kupa győzelemmel int búcsút a szezonnak, illetve ha bajnoki címet nem is szerzett, elmondhatja magáról, hogy 20 győzelem mellett mindössze egy vereséget szenvedett a magyar bajnokságban, és magabiztosan nyerte meg az alapszakaszt!

A Sopron KC rossz rajt után összekapta magát, és a bajnokság lezárásának a pillanatáig 9 győzelmet szerzett, 12 vereség mellett, mellyel a 10-11. helyet foglalta el a tabellán a Kecskeméttel együtt.

A férfi NB1 B Zöld csoportjában a SMAFC a 9 győzelemmel és 16 vereséggel a tabella 11. helyét foglalta el, míg a Női Amatőr NB1 Piros csoportjában a Sportdarázs 9 győzelemmel és 11 vereséggel a tabella 8. helyén állt bejelentés napján.

MKOSZ (Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége) KÖZLEMÉNY

A koronavírus terjedése miatt a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége március 13-án felfüggesztette valamennyi versenysorozatát az utánpótlás korosztályokkal bezárólag. A továbbiakról március 17-én tartott értekezletet az elnökség, a veszélyhelyzetre való tekintettel internetes kapcsolat segítségével.

A szövetség előzetesen megkérdezte az első és második vonal klubjait arról, hogy miként állnak a bajnokság folytatásához.

A beérkezett vélemények alapján döntő többséget kapott az a javaslat, hogy a bajnokságokat az eddigi eredmények alapján fejezzék be. Ezt elfogadva az elnökség úgy döntött, hogy befejezettnek nyilvánítja a 2019/2020-as bajnokságokat minden korosztályban, mindkét nemben. Bajnokot nem hirdetnek, mint ahogyan kieső sem lesz idén. A nemzetközi kupás szerepléssel kapcsolatban nem hoztak most határozatot.

Fontos kérdés a játékosok szerződésének lezárása. A szövetség arra ösztönzi a klubokat, hogy a sportolói szerződéseket lehetőleg közös megegyezéssel zárják le.

A férfi magyar kupát ebben az idényben nem rendezik meg, emellett valamennyi szövetségi szakmai és válogatott programot május 31-ig felfüggesztenek.

A következő támogatási időszak sportfejlesztési programjainak bírálati előkészítése folyamatban van, a jelenlegi helyzetben felmerülő, TAO elszámolásokkal kapcsolatos kérdésekről az MKOSZ hamarosan tájékoztatja a sportszervezeteket!

  • Sopron Gokart - A száguldás élménye

    Motorzúgás és hangos berregések. Messziről is hallható száguldozás. Ha nem Forma1, akkor ez csak is a Sopron Gokart lehet. Sopronban, a Győri úti Lidl mellett található ez a remek szabadidős program!

  • Futásra fel!

    Az erdő csöndjét léptek zaja járta át. Ütemesen, összhangban egymással. A ropogó avar és a földön elszórt faágak felváltott reccsenése kissé felzavarta az állatokat, de búvóhelyükről tovább szemlélték az érkezőket. Az erdő énekesei bekapcsolódtak a szimfonikus halk zajforrásokba és elfogadták az új lények érkezését. Mint minden jólnevelt látogató, ők is a kijelölt úton haladtak, néhol […]

  • Soproni tekergő!

    Ugyan márciusban kitört a karantén és megállt az élet, a sport továbbra is engedélyezett volt. Így a következő videó leforgatása egyszerűbb volt és jóval kevesebb időt vett igénybe.

  • Keretet hirdetett a Sopron Basket

    Négy távozó, két érkező, és egy 16 éves tehetség a Soproni Darazsak Akadémiáról.

  • Elmarad a soproni U20-as leány kosárlabda EB

    A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) minden nyári kontinensviadalt törölt.

MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Tervez nyaralást a járvány után?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
ÉLETKÉPEK
este8
loading