Minden ami Sopron

2024. 12. 22. Sunday

Zéno

SOPRON
Borult

Sport

Szenzáció! Babos Timi Világbajnok!

A szingapúri WTA Világbajnokság páros döntőjét nagy csatában, rövidítésben nyerte meg a magyar-cseh kettős!

dijatado

Az első játszmában szinte hibátlanul teniszezett a Kiki Bertens-Johanna Larsson duó, mely 6-4 arányban be is húzta a szettet. A folytatásban Timiék rögtön brékeltek, de ellenfelünk azonnal el is tüntette a hátrányt. 3-3-as állásnál ismét a magyar-cseh páros következett, és a megszerzett előnyt már nem engedték ki a kezük közül. Jöhetett a 10 pontig tartó szuper tie-break! Timiék ekkor már érezhetően jobb ritmusban teniszeztek, és meg is léptek 4-0-ra. 9-4-nél 5 mérkőzés labdához jutottak Babosék. Az első még hárította a holland-svéd kettős, de a következő labdamenetet Timi egy határozott ütéssel lezárta. 1 óra 32 perc játék után boldogan borultak egymás nyakába Andrea Hlavackovával! Végig remek teljesítménnyel lettek 2017-ben a Világbajnokok! Gratulálunk!

timiorul

A trófeát a sportág legendájától, a 13-szoros VB elsőséggel rendelkező Martina Navratilovától vehették át Timiék.

WTA FINALS 2017 (7 000 000 DOLLÁR, FEDETT PÁLYA), PÁROS, DÖNTŐ

Babos Tímea, Andrea Hlavácková (magyar, cseh, 3.) – Kiki Bertens, Johanna Larsson (holland, svéd) 4-6, 6-4, 10-5

A történelmi győztes pont:

Riport a Világbajnokokkal:

Díjátadó:



MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Ön szokott heti rendszerességgel futni?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
loading