A PINKK Pécs ellen döcögős játékkal is nyertek női kosárlabdázóink, az SVSE hazai pályán kapott ki a Siófoktól.
Egy héttel ezelőtt Szekszárdon futott bele egy pofonba a Sopron Basket, majd hét közben a Prága elleni Euroliga mérkőzésen is még csak kereste magát a csapat, és bár közel volt a bravúr, végül a győzelem elmaradt. Szombaton egy papíron könnyebb, ám az elmúlt időszakban javuló formát mutató, és emiatt motivált PINKK Pécs érkezett Sopronba.
A mérkőzés elején keményen kezdett a Sopron, 12-0 után kezdett magához térni a vendég együttes. Utána viszont vissza is zárkóztak, az első negyed végén 20-16-ot mutatott az eredményjelző. A félidőig nem sokat változott a játék, 44-37-nél mentek az öltözőbe a felek. Fordulás után 2 pontig zárkóztak a vendégek, de ismét tíz pont körülire hízott a hazai előny. A főleg fiatalabb felállásban játszó Sopron az utolsó negyedben már 20 pontra is növelte a különbséget, amiből a végén még kicsit faragott a PINKK: 82-68.
Vasárnap délután hazai pályán fogadta a Soproni VSE labdarúgó csapata a Siófokot az NB II bajnoki fordulójában. Mindkét csapatnak akadtak helyzetei az első negyed órában, ám a vendégek szereztek vezetést a 22. percben Petneházi góljával. A félidő végéig nem változott a mérkőzés, a fordulás után viszont a Sopron megpróbált egyenlíteni, gólhelyzetbe is kerültek, ám nem sikerült a hálóba találni. A vendégek is közel voltak a második gólhoz, ezt viszont sikerült kivédeni. Végül maradt az eredmény: Sopron – Siófok 0-1. Továbbra is utolsó helyen az SVSE.
Forrás: www.wb-sopron.com és www.svse.hu