Minden ami Sopron

2020. 09. 25. péntek

Eufrozina

SOPRON
Borult

Sport

Sorsoltak a női Euroligában

Kedden délelőtt Münchenben tartották a az Euroliga sorsolást, ahol a Sopron Basket csapata az A csoportba került.

A soproni csapat ellenfelei lesznek a Kurszk, a Prága, a Bourges, a Galatasaray, a Lille és a Castors Braine csapata, nyolcadik együttes a Pöstyén-Polkowice párharc győztese közül kerül ki.

Török Zoltán a Sopron Basket ügyvezetője a sorsolás után így nyilatkozott: “Utazási szempontból mindenképpen a szerencsésebb csoportba kerültünk, ám játékerő vonatkozásában már megtanultuk, hogy csak a szezon közepére látunk majd világosan. Szeretnénk állva túlélni az alapszakaszt!”

forrás: FIBA

forrás: FIBA

A soproni csapat új vezetőedzője Roberto Iniguez így kommentálta a történteket: “A címvédésre esélyes Kurszk kiemelkedik a csoportból, és utazás szempontjából sem ideális ellenfél. A többieket nézve nem látok nagy különbségeket. Nem lesz egy könnyű mérkőzés se, de azt gondolom senkitől nem kell megijednünk! Érdekes csoport lesz, ahol nagy harc indul meg már az első fordulótól, ami a másik csoportról is elmondható.”

A csoport: Dynamo Kursk (RUS), ZVVZ USK Prague (CZE), Tango Bourges Basket (FRA), Galatasaray (TUR), ESBVA-LM (FRA), Castors Braine (BEL), Sopron Basket, Piestanke Cajky (SVK) – CCC Polkowice (POL) győztese

B csoport: UMMC Ekaterinburg (RUS), Fenerbahce (TUR), Nadezhda Orenburg (RUS), Famila Schio (ITA), CB Avenida (ESP), Wisla Can-Pack (POL), Yakin Dogu (TUR), KSC Szekszárd – BLMA (FRA) győztese

A sorozat október 11-én rajtol, a selejtezőket szeptember végén játsszák.

 

MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Elutazott valahova pihenni a nyáron?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
loading