2022. február 12-én rendezték meg Vasváron a XXII. Sakura Karate Kupát.
A WKF szabályrendszerben megrendezett regionális versenyen 18 magyar és osztrák egyesület 140 versenyzője közel 300 nevezéssel mérte fel tudását. Sajnos sok csapat felkészülését nehezítette a gyerekeknél a rengeteg karantén, mely a soproni csapatnál is gondot okozott a felkészülés során. Szerencsére most senkinek nem kellett visszalépnie covid vagy karantén miatt.
Reggel 4 tatamin indultak meg a küzdelmek a gyerek kategóriákkal. A legkisebbek közül élete első karate versenyén 3 számban is indult Csabina Panna és 1 arany, 1 ezüst és 1 bronz érmet szerzett. Mesterházy Olivér katában szépen versenyezve saját és felnevezett kategóriában is aranyérmes lett és csak szivacslabda kumitében talált legyőzőre, ahol bronzérmes lett. Csapat katában egy új összeállítással indultak a csapat tagjai és próbálták felvenni a versenyt a tapasztaltabb csapatokkal. A dobogó harmadik fokára állhattak fel a gyerekek, de látszott hogy sok munka áll még előttük. A napot Halász Torda kumite kategóriája zárta, ahol bronzérmet szerzett.
A csapatot Gáncs Dávid irányította a versenyen. Az egyesület elnöke, Gáncs Krisztián pedig sarokbíróként segítette a verseny lebonyolítását.
6x Arany érem
Mesterházy Olivér 2x, Csabina Panna, Kocsis Árpád, Deák Zsolt, Kocsis Bendegúz
4x Ezüst érem
Halász Kornél 2x, Csabina Panna, Kocsis Bendegúz
5x Bronz érem
Mesterházy Olivér, Deák Zsolt, Halász Torda, Csabina Panna, kata csapat (Gáncs Nóra, Deák Zsolt, Halász Kornél)
Március 18-20. között harmadik alkalommal rendezik meg a Visegrádi 4-es edzőtábort Sopronban a Visegrádi Alap támogatásával. Idén a kumite (küzdelem) lesz a célkeresztben. Amennyiben a covid korlátozások engedik, akkor Japánból Hiyori Kanazawa lesz a vendég, aki a SKIF jelenlegi női világbajnoka és a központi edzőterem instruktora. Pénteken és szombaton edzések, illetve edzői és bírói továbbképzés lesz. Vasárnap pedig egy gyakorló verseny. A Visegrádi 4-es országokon (Csehország, Szlovákia, Lengyelország) kívül Ausztriából, Szlovéniából, Ukrajnából és Hollandiából is várnak vendégeket.