Minden ami Sopron

2021. 04. 12. hétfő

Gyula

SOPRON
Borult

Sport

Soproni harmadik hely a szinronúszó OB-n

Sikeresen mutatkoztak be a SYNCHRO SOPRON SE versenyzői az év első szövetségi versenyén.

L&S OB pöttyös ruci

Turi Andrea beszámolója

Hosszú kihagyás után álltak rajthoz a SYNCHRO SOPRON SE versenyzői a február végén megrendezett szinkronúszó országos bajnokságon, melyet a Magyar Szinkronúszó Szövetség a kialakult pandémiás helyzetben a legszigorúbb biztonsági előírásokat betartva rendezett meg a Duna Arénában, ahol 17 egyesület 6 korosztályban színvonalas szabadkűrökkel vonult fel. A verseny ugyan zárt ajtók mögött zajlott, azonban élő közvetítéssel nyomon követhető volt a közösségi médiában.

A SYNCHRO SOPRON SE életében az egyesületi munka az elmúlt 1,5 évben teljesen újjászületett, a fő hangsúly az utánpótlás toborzásán volt, amit aztán a pandémia újragondolásra késztetett: új tagokat nem állt módjukban felvenni, így vette kezdetét a versenyfelkészülési korszak. A már meglévő, cseperedő, lelkes sellőknek új izgalmas terepet, nevezetesen kihívást hozni az életébe. Sajnos a kezdő versenyek elmaradtak, sőt a novemberre tervezett OB-t is csak jóval később 2 fordulóban rendezték meg. Így jócskán jutott az amúgy is feszült helyzetből edzőnek, tanítványnak a felkészülés alatt. Így rögtön mély vízbe kerültek a soproni sellőlányok a sokadszorra módosított versenykiírás végett, mivel az első versenyzési lehetőségük a hazai legnagyobb próba volt, ahol az egyesület egy igen ígéretes párossal állt ki a legfiatalabb 11 éves korosztályban Márkus-Zalatnay Sárával és Schiffer Lottival. Életük első szinkronúszó versenyén és a mezőny legfiatalabb versenyzőiként rajtolva. Úgy tűnt mindketten erre születtek, mert profikhoz méltó, magabiztos színpadra lépésüket követően, mosolyogva, határozottan adták elő kűrjüket és boldogan hagyták el a medencét, elégedetten önmagukkal és az érzéssel, hogy egy igazi szinkronúszó közönség előtt, edzők, bírók, tanítványok között, élesben szerepelhettek végre. A megítélt pontszám és elért elismerés csak a hab tortán volt számukra, örömmel fogadták a 3. helyezésért járó elismeréseket.

A legnagyobb élmény a szereplésükön túl a hazai nagy szinkronúszó közösség részeseiként átérezni végre az egységélményt, hogy mi egy nagy család vagyunk és a másik sikere az a mi sikerünk is. Úgy látszik a pandémia felülírta minden eddigi tapasztalásunkat. Tudunk örülni már annak, hogy egyáltalán részesei lehetünk egy hazai versenynek, ahol a verseny, mint harc értelmezése felülíródott mára és fölé emelkedtünk, mert ezen a versenyen mindenki egyként szurkolt mindenkinek, mindenki érezhette az áradó energiát, ami átjárta az arénát. Lélegzet visszafojtva szorított mindenki a versenyen szintén debütáló olimpiai kvalifikációra készülő 2 válogatott párosnak is, akik elkápráztatták kűrjeikkel a hazai élmezőnyt és egyként szurkolva, hogy sikeres szereplésük által még tovább tudják emelni e gyönyörű sportág elismertségét itthon.

További híreket olvashatnak az egyesület Facebook oldalán a soproni szinkronúszókról és felvételről megtekinthető a bajnokságon előadott párosnak, a Lotti és Sára duó kűrje.

MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Hogy alakul 2021-ben a világjárvány?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
loading