Minden ami Sopron

2023. 06. 01. csütörtök

Tünde

SOPRON
Borult

Sport

Soproni győzelem az V-VI. korcsoportos Diákolimpián

Január 22 és 24. között Veszprémben került megrendezésre az V-VI. korcsoportos Összevont Labdajátékok Kosárlabda Diákolimpia Országos Döntő. Az aranyérmet a soproni Berzsenyi Dániel Gimnázium csapata szerezte meg.

A tornán a csapatok két négyes csoportban kezdték a szereplésüket. Az A-csoportban a győri (Kazinczy), a pápai (Református), a kecskeméti (Bolyai) és a debreceni (Tóth Árpád) gárda szerepelt, míg a „B” jelű négyesben a pécsi (Deák), a szolnoki (Verseghy), a soproni (Berzsenyi) és a budapesti (Veres Pálné) együttesek küzdöttek. Az elődöntőbe a csoportok első két helyezettje jutott.

Az elődöntők alkalmával a Sopron 77-62-re verte a Győrt. Az első negyed végére a győri csapat 12 pontos előnyt alakított ki és egészen a harmadik etap végéig őrizte is a vezetést. A záró szakaszt azonban 30-8-ra nyerték a soproni lányok. A másik ágon a budapesti együttes végig vezetve 66-44-re verte a kecskemétieket.

diák

A bronzmeccsen a győriek 73-56-ra legyőzték a kecskemétieket. A döntőben pedig a soproni Berzsenyi Dániel Gimnázium csapata kiélezett csatában 89-77-re múlta felül a budapesti Veres Pálné Gimnázium együttesét. A fővárosiak az első negyedben 10 pont feletti előnyt alakítottak ki, melyet a harmadik szakasz hajrájára ledolgozott a soproni együttes. A negyedik negyed kezdetén 62-61-re vezetett a Veres Pálné Gimnázium csapata, de a 25 pontos Czukor Dalma és a 23 pontos Perl Zsófia vezette soproni gárda a hajrában pontosabbnak bizonyult és ezzel megszerezte az aranyérmet.

MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Ön szokott heti rendszerességgel futni?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
loading