Minden ami Sopron

2023. 06. 06. kedd

Norbert

SOPRON
Borult

Sport

Sopronban talált magára a Fehérvár

Tízpontos vereséget szenvedett a Sopron KC hazai pályán.

Feledni szerette volna az SKC a hétközi szegedi eredményét egy győzelemmel a sorozatban hat bajnoki vereséget számláló Alba Fehérvár ellen. Az első pontok a soproni csapathoz kerültek, de nem hagyta ellépni a hazaiakat a fehérvári csapat. Az első negyedben már meg is léptek a vendégek pár ponttal, és hullámzó játék után 24-28-ra nyerték is az első játékrészt. A folytatásban sem változott a helyzet, görcsösen játszott az SKC. A 15. percben már 10 pont fölé nőtt a vendégek előnye, bár ezt egy jó hajrával a félidőig eltüntette a Sopron, 38-40.

skcalba

Fotó: sakc.hu

 

A fordulás után hamar egalizáltak a soproniak, aztán pár percig fej-fej mellett haladt a két csapat. Ekkor újabb kihagyás jött hazai oldalán, ezt kihasználva az Alba már 15 ponttal is meglépett. Az utolsó negyedben nagy változás kellett volna, ehelyett már 20 pont környékére duzzadt a vendégelőny. A végén kicsit kozmetikázott az eredményen az SKC, de a vereséget már nem tudta elkerülni.

Sopron KC – Alba Fehérvár 70-80.

Az este folyamán az is kiderült, hogy az idei Magyar Kupára nem jutott be a Sopron KC.

A mérkőzés részletei az SKC oldalán elérhetők.

 


MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Ön szokott heti rendszerességgel futni?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
loading