Magyarországon rendezik az idei Női Kosárlabda Euroliga négyes döntőjét.
SAJTÓKÖZLEMÉNY
Amint az közismert, a legmagasabban rangsorolt női kosárlabda klubsorozat, az EUROLIGA négyes döntőjében a Sopron Basket révén magyar együttes is érdekelt.
A FIBA Europe megkeresésére a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége sikeres intenzív egyeztetést folytatott a financiális háttér megteremtése érdekében.
Ennek eredménye, hogy kormányzati támogatással, Sopron városa, az MKOSZ, és a Sopron Basket összefogásának eredményeképpen április 20-22. között Sopron adhat otthont a sorozat döntőjének.
Az erről szóló megállapodást a mai napon Kamil Novak, a Fiba európai szekciójának igazgatója, Bodnár Péter az MKOSZ főtitkára, valamint Török Zoltán a Sopron Basket ügyvezetője írta alá.
Kamil Novak kifejtette: “Sopron komoly kosárlabda múlttal rendelkező város. A Magyar Kosárlabda Szövetség, a soproni klub profi hátterére építve választotta ki a várost 2015-ben a FIBA Női Kosárlabda Európa-bajnokság egyik csoportjának, majd több utánpótlás kontinens tornának, így az előttünk álló U20-as Női Európa bajnokságnak is otthonául. A kiváló tapasztalatok, és az MKOSZ teljes támogatását élvezve, biztos vagyok benne, hogy egy sikeres, igen jól szervezett FINAL4 előtt állunk!
Szalay Ferenc , az MKOSZ elnöke kiemelte, a Sopron Basket sikere az elmúlt évtized legnagyobb eredménye a magyar klubkosárlabdában. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének természetes volt, hogy mindenben segítjük a klubot és a várost a rendezés jogáért folytatott tárgyalásokban. Köszönet a kormánynak, hogy felismerve a négyes döntő jelentőségét, a klub sportsikerét, a rendezvény mellé állt! Sopron sokszorosan bizonyított házigazdaként, hiszen adott otthont felnőtt női Eb-nek, utánpótlás kontinenstornáknak, biztosan kiváló házigazdája lesz a női Euroliga négyes döntőjének is. Ez a rendezés Sopron városa, a helyi klub, s kiemelten a magyar kosárlabdázás hatalmas sikere!
Dr. Fodor Tamás, Sopron Város polgármestere elmondta, hogy Sopron nemzeti sportváros, a kosárlabdázás magyarországi fellegvára és nagy öröm számára, hogy Sopron erre a hétvégére a női kosárlabdázás európai fővárosa lehet. Köszönetét fejezte ki Magyarország Kormányának a rendezvény kiemelt támogatásáért, amely mellé Sopron büszkén csatlakozott.
Török Zoltán hozzátette: Szeretném kifejezni köszönetemet mindenkinek, aki tevékenyen közreműködött abban, hogy ez az esemény Magyarországra, Sopronba kerülhetett! Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy emlékezetes Final4 legyen áprilisban Sopronban. Addig azonban hatalmas munkát kell elvégeznünk a pályán, és azon kívül is.”