Minden ami Sopron

2021. 09. 22. szerda

Móric

SOPRON
Borult

Sport

Nagy előnyből veszített hazai pályán az SKC

Ráadásul két játékos is sérülést szenvedett.

Szerda este hazai pályán fogadta a Sopron KC a DEAC-ot a férfi kosárlabda NB1 középszakaszában. Jól rajtolt a Sopron, már az első percekben átgázol a debrecenieken. Az első tíz perc 27-12-es eredménye azt mutatta, itt most egyértelműek a mérkőzés esélyei. Aztán magára talált a folytatásban a DEAC, de ez is sokáig csak arra volt elég, hogy megtartotta 13-15 pont körüli hátrányát. A félidő hajrájában triplákkal zárkóztak, 43-37-nél tartottak pihenőt. A mérkőzés elején a hazaiaknál Takács Norbert válla kificamodott, azóta valószínűvé vált, hogy számára vége a bajnokságnak.

2Lemar-600x400

Fotó: www.sakc.hu

 

8-0-s rohammal tért vissza a szünet után a Debrecen, de kritikus pillanatokban mindig betalált valaki a soproni oldalon is. Egy darabig. De a DEAC komolyan gondolta, hogy győzni szeretne, így hatékony támadójátékkal átvették a vezetést. Ebben a szakaszban 19 soproni pontra 32-t termeltek a vendégek, 7 ponttal megléptek. A záró etapban még egy rohamot a hazaiak is indítottak, 2 pontra zárkózva ezzel, de időkérés után rendezte sorait a Debrecen, és folytatták a menetelést. A végére teljesen kicsúszott a mérkőzés a SKC kezéből, 82-99-re nyert a DEAC.

További részletek a klub oldalán.

 

 


  • Európai sporthét rendezvények

    A Shotokan Tigrisek SE szervezésében megmozgathatjuk magunkat az elkövetkező időszakban is. Szeptember 25-én szombaton a 8. Három a Károly terepfutó verseny a Kalandpark parkolójából indul. A 10 kilométeres egyéni és váltó, 21 kilométeres egyéni és 2.7 kilométeres gyerekfutam mellett idén a Magyar Kutyás Akadályfutás Sport Egyesülettel közös szervezésben 6 kilométeres kutyás futás versenyszám is lesz. […]

  • Hetvenhét fiatal sportolót támogat a MOL Alapítvány 2021-ben

    Városunkból a MOL Tehetségtámogató Sport pályázat győztesei: Sáli Barnabás fallabdázó és Szabó Szebasztián íjász.

  • Éremeső a szinkronúszóknál

    8 éremmel tértek haza a soproni szinkronúszók a nemzetközi versenyről.

  • 100 év, 100 km

    Idén 100 éve, hogy Sopronban és környékén megtartott népszavazáson a lakosság többsége a Magyarországhoz tartozás mellett döntött.

  • Soproni harmadik hely a szinronúszó OB-n

    Sikeresen mutatkoztak be a SYNCHRO SOPRON SE versenyzői az év első szövetségi versenyén.

MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Hogy alakul 2021-ben a világjárvány?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
loading