Minden ami Sopron

2024. 10. 13. Sunday

Kálmán

SOPRON
Borult

Sport

Még az edzőt is kiállították, de nyert a Sopron Basket

Harcias és ingerült mérkőzésen húzott be nagy győzelmet a Sopron a női kosárlabda Euroligában.

Az idei év meglepetéscsapata, a TTT Riga érkezett a Novomatic Arénába a csütörtöki Euroliga-mérkőzésre. A csoport második helyén álló lettek egy múlt heti nagy skalp után érkeztek ide, a soproniak pedig hétről-hétre emelik a szintet a védekezésükben, már-már tökéleteshez közelítő játékot produkálnak.

26671_amanda

Fotó: Tóth Zsombor

 

Ezúttal is jól kezdett a Sopron, de a Riga is tartotta a lépést, nem alakult ki jelentősebb különbség. A 22-18-as első negyed után már többek vérnyomása az egekbe szökött, amikor sorra fújta az egyik játékvezető a faultokat a soproni centerre, Határ Bernadettre. Így a második negyedben is kiélezett volt sokáig a meccs, de hatalmas energiákat mozgósítva sikerült a félidőre lélegzetvételnyi előnybe kerülni: 41-32.

A kifejezetten nagy iram a szünet után is folytatódott, sőt, ekkor jött a java. Eleinte úgy tűnt, talán növelni is tudja az előnyét a Sopron Basket, ám tartósan 8-10 pont körül állt be, ami nem egy életbiztosítás. Kezdett is kapaszkodni a vendégcsapat, 49-43-ig tudtak zárkózni. A 25. percben a játékvezetők nem tűrték tovább, hogy a soproni vezetőedző belépked a pálya szélére, hogy instruálja csapatát,  valamint hogy hangot ad nemtetszésének, így kapott is egy technikait. Az utolsó negyed elején aztán még egyet ráfújtak Roberto Iniguezre, akinek így el kellett hagynia a pályát, a lelátó tetejéről izgulhatta végig a mérkőzést. A soproni csapat azonban nem blokkolt le a közjátéktól, a segédedző irányításával is kézben tartották a meccset, sőt, a végén sikerült tíz pont fölé növelni a különbséget: Sopron Basket – TTT Riga 68-55.

robertoiniguez

Roberto Iniguez még a nézőtér tetején is átélte a mérkőzést

További részletek a soproni klub weboldalán.


MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Ön szokott heti rendszerességgel futni?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
loading