Lengyelországban járt a Shotokan Tigrisek SE Egyesület.
Most kivételesen nem a sport, hanem a kultúra és kapcsolatépítés volt a középpontban. A 3 napos program megvalósulását a Waclav Felczak Alapítvány támogatta, amely elkötelezett a két ország fiataljai közötti kapcsolatok ápolásában.
Pénteken a Krakkó melletti Wieliczka sóbánya megtekintésével kezdték útjukat, ahol rengeteg magyar vonatkozású történelmi információt tudtak meg. Szombat délelőtti krakkói városnézés után Poznan felé vették az irányt, ahol már várták a csoportot a lengyel barátaik. Közel ötvenen vettek részt az estig tartó programon, amelynek része volt néptánc tanulás is. Az estét közös vacsora zárta, ahol jellegzetes lengyel ételeket kóstolhattak meg.
Vasárnap reggel a lengyel fiatalok vezetésével Poznan belvárosának nevezetességeit tekintették meg. Nemzeti ünnepünk alkalmával pedig elvitték a csoportot a lengyel 1956-os múzeumhoz is.
A programban a soproni mellett váchartyáni és szarvasi fiatalok vettek részt.