Idén szeptember 30-án, pénteken kerül megrendezésre a méltán népszerű országos programsorozat, a Kutatók Éjszakája.
A szervezők nem titkolt célja, hogy közelebb hozza az emberekhez a tudomány világát. Az, amit a hétköznapokon sokszor távolinak látunk, most megmutatja a szórakoztatóbb oldalát. Azt szeretnék elérni, hogy a fiatalok is kedvet kapjanak ahhoz, hogy tudományos életpályát válasszanak, és reálisabbá tegye a kutatókról kialakult, sokszor sztereotípiákon alapuló, véleményt.
Sopronban a Nyugat-magyarországi Egyetem is több helyszínnel is csatlakozott az országos programsorozathoz.
Az Egyetemen mindegyik Kar szervez programokat: éppúgy várják a látogatókat a Bajcsy-Zsilinszky utcai épületekben, mint az Erzsébet utcai Közgazdaságtudományi Karon is. Az egyes Karok külön-külön is és együttműködve is szerveznek programokat. Lesznek programok továbbá a Botanikus kertben, a Központi Könyvtárban is és a Ferenczy János utcában a Benedek Elek Pedagógiai Karon is.
A helyszíneken az érdeklődőket pénteken kora délutántól a késő esti órákig várják.
Érdemes ellátogatni idén is, hiszen szinte mindent tudományterület képviselteti magát érdekes programokkal. Ami a programtípusokat illeti, lesznek laborlátogatások, előadások, kísérletek, beszélgetések, interaktív játékok, kiállítások, műhelyfoglalkozások, színielőadások és koncertek, éjszakai égbolt tanulmányozás és szabadtéri akadályverseny, fényképezés és még sok minden más.
A Ligneumban a hivatalos megnyitót (17:00) követően lesz többek között bábszínház, játszóház, arcfestés “ökosan”, akusztikai bemutató, faanyagfelismerős játék, erőpróba és tárlatvezetés. A Közgazdaságtudományi Karon az Erzsébet utca 9. alatt pedig vaktérkép, zászlófelismerő vetélkedő, ország-város-fiú-lány, Szombathy Gergő bűvészmutatványai, kavicsfestés, egérkekészítés, pénzÜgyes kis gazdálkodó vetélkedő, de ott lesz a GySEV Zrt is.
Korosztályt tekintve a Kutatók Éjszakája mindenkinek szól. Az egészen fiataloktól az egészen idősekig mindenki talál magának érdekes programot. Hogy egy adott program milyen korosztálynak szól, azt a program részletes leírásából tudhatják meg. A kifejezetten gyerekeknek ajánlott programokat a programleírásoknál külön jelezzük.
Részletesebb információ a programokról itt elérhetőek:
Nyugat-magyarországi Egyetem többi Kara
Kutatók Éjszakája hivatalos honlapja
A látogatók számára minden program ingyenes.