Minden ami Sopron

2025. 04. 14. Monday

Tibor

SOPRON
Borult

Sport

Kosaras szombat: a lányok győztek, a fiúk nem

Kis szünet után nehezen találta a ritmust a Sopron Basket, de 48 ponttal győzött, az SKC szoros meccsen maradtak alul Zalaegerszegen.

Az Euroliga Final Four-ba jutó Sopron Basket női kosárlabda csapat szombaton hazai pályán fogadta a Vasas Akadémia együttesét. A hazaiak világbajnok játékosa, Candice Dupree még pihenőjét tölthette, a többiek, és főként az addig kisebb szerepeket kapó játékosok feladata volt az újabb bajnoki mérkőzés megnyerése. Az elején lassan, döcögősen induló mérkőzésen a 14-13-as első negyed után kezdtek rákapcsolni a soproniak, de még ott sem jött ki a két csapat közötti különbség: 35-24.

Roberto Iniguez rendet rakott a félidőben, így egy sokkal harcosabban, pontosabban játszó csapat érkezett vissza a folytatásra. Főként Határ Betti játékával nem tudott mit kezdeni a Vasas, így folyamatosan nőtt a különbség. A záró szakaszt már 59-36-os állásról indították el, ahol a Vasas mindössze 4 pontot tudott felmutatni, a Sopron pedig 88-nál állt meg.

Sopron Basket – Vasas Akadémia 88-40

Részletek a klub weboldalán.

sopronikosarak

 

Sabáli Balázs legénysége Zalaegerszegre utazott egy bravúrgyőzelem reményében. A tabella hátsó részén álló Sopron KC számára minden győzelem jól jönne, és a Zalaegerszeg is szeretett volna kilábalni a hullámvölgyéből. Motiváltan kezdett az SKC, jó lepattanózással tartotta a lépést a hazai gárdával, az első tíz percben minimális különbség alakult ki: 25-21. A folytatásban is egy ideig szoros maradt a mérkőzés, de távoli dobásokkal meglépett a ZTE. Behozhatatlan előnyt azonban nem volt képes kialakítani, a félidei állás 46-37 volt.

Felszívta magát az SKC, a harmadik negyed első felében beérte a ZTE-t, akik viszont egy időkérés után rögtön elkapták a fonalat. Azonban a különbség így se lett nagy, 64-59-ről indult az utolsó 10 perc. Ezt megint a Sopron kezdte jobban, nagy küzdéssel folyamatosan egál körüli eredményt láthatott a közönség, de a kritikus pillanatokban mindig nyugodtabb tudott maradni a ZTE.

ZTE KK – Sopron KC 91-84

További részletek a klub honlapján.

 

 


MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Ön szokott heti rendszerességgel futni?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
loading