November 25-26-án idegenben játszhatott a TURRIS SE Sopron extra ligás asztalitenisz csapata a Komló és a Pécs csapata ellen.
A dupla-fordulós hétvégén két vereség született, mindkét napon 1-6-os arányban. Ennek ellenére a csapat lelkesedése nem tört meg és már készülnek a – tervezettől eltérően – december 9-én, hazai pályán megrendezésre kerülő Szeged elleni mérkőzésre.
A szombati napon a Komló csapata ellen nagy reményekkel indultak a soproniak, hiszen eddig nyert mérkőzés nélkül a tabella utolsó helyét foglalta el a dél-dunántúli csapat. Ennek ellenére szerencsétlen módon három döntőszettes mérkőzést is elbukva, hamar eldőlt a mérkőzés végeredménye. Mindössze Kramarics Gergő nyert egy meccset a hullámzó teljesítményt nyújtó Sabján ellen.
A második napon más jellegű motivációval állt asztalhoz a Sopron, hiszen a tavalyi bajnokság győztesével, a pécsiekkel mérhették össze tudásukat, amely csapat egytől-egyig nagy múltú és még ma is kiváló teljesítményt mutató játékosokból áll. Nem hazudtolták meg magukat a hazaiak és összesen egy meccset átengedve 1-6-ra győztek a soproniak ellen. Egyedül Kramarics Gergőnek sikerült Lindner Ádám ellen sikert aratnia egy hosszan tartó csatában, ezzel egy meccset elhozni a Pécs csapatától.
A következő mérkőzés a versenynaptártól eltérően december 9-én kerül megrendezésre a Szeged csapata ellen. Szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt a Kőszegi úti sportcsarnokba!