Minden ami Sopron

2026. 09. 05. Saturday

Viktor, Lőrinc

SOPRON
Borult

Sport

Hosszabbított az UNIQA SOPRON fiatal gyémántja

A mindössze 20 éves Aleksandra Crvendakic három soproni szezon után újabb egy évre írt alá!

Fotó: Tóth Zsombor (fiba.com)

Fotó: Tóth Zsombor (fiba.com)

Ráadásul a hosszabbítással e héttől kezdve már honi státuszúnak számít a magyar bajnokságban, mely tovább növeli a soproniak variációs lehetőségeit.

Aleksandra Crvendakic három évvel ezelőtt érkezett Sopronba, mint az európai női kosárlabdázás egyik csiszolatlan gyémántja. Az elmúlt esztendők során szorgalmas, kitartó munkával évről évre egyre több helyet követelt magának a felnőttek között, lassan pedig az Euroligában vitézkedő klub egyik alapemberévé nőtte ki magát.

Török Zoltán ügyvezető a klub honlapján a jövőt érintő építkezés egyik fontos pillanatának élte meg az újabb egy évre szóló kontraktus aláírását.

“Aleksandra körül, hogy finoman fogalmazzak, zajlott az élet az elmúlt hetekben – kezdte gondolatait ügyvezetőnk. – Minden jó, ha jó a vége, szokták mondani, és én nagyon örülök, hogy túl vagyunk azon a tárgyalássorozaton, aminek eredményeképp további egy évvel hosszabbította meg szerződését velünk, mellyel az alig 20 éves játékosunknak a negyedik szezonja veszi kezdetét Sopronban. Sohasem titkoltuk, hogy óriási nagy tehetségnek és saját nevelésnek tekintjük. Ezzel a szerződés hosszabbítással kimondhatjuk, hogy egyre izmosodó fiatal magunk a következő szezonban is hiánytalanul áll majd a rendelkezésünkre!”

A soproniak tudatos építkezésének jegyében a hosszú távra aláírt Fegyverneky Zsófia és Turner Yvonne mellett nem kevesebb, mint hat feltörekvő fiatalt – Aleksandra Crvendakic, Weninger Virág, Dubei Debóra, Határ Bernadett, Böröndy Dominika, Czukor Dalma – tudhat a keretében a következő szezonban az UNIQA SOPRON.

MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Ön szokott heti rendszerességgel futni?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
loading