Tóth Zsombor szemtelenül fiatalon jutott be e a száguldó cirkusz fotósai közé.
Sopronban bizonyára sokan ismerik Tóth Zsombort, aki nagyon fiatalon kezdte el a fotózást, és 26 évesen már több kiállításon is túl van. Fotóinak többsége a sport területéhez kötődik, maga is elhivatott sportszerető, és Forma-1 rajongó, ezért különösen nagy élményt jelentett számára, hogy egyike lehetett a bakui Forma-1-es futam fotósainak. Ráadásul ez volt a Forma-1 történetének első versenye Bakuban, így külön értékes, hogy akkreditációhoz jutott. Miért éppen Baku? - tettük fel az első kérdést beszélgetésünk során.
– Ennek több oka is van – vág bele az élménybeszámolóba Zsombor. – A Forma-1 az autósport csúcsa, és körülbelül 25-30 fotós kap csak akkreditációt egy futamra, akik közül 10-15 főnek állandó, szerződéses helye van mind a 21 versenyre. Ráadásul az első kérdésük az, hogy eddig mit tettél le az asztalra a Forma-1 terén, hol jelentek meg a fotóid? Nézőként, a lelátóról készített képeket nem lehet bemutatni, hiszen azok nem jelenhetnek meg a sajtóban, így újoncként, referencia nélkül, akár évekbe is beletelhet, míg valaki zöld lámpát kap.
– Más rendezvényeket figyelembe vesznek?
– Igen, de leginkább autó-, és motorsport versenyeket. Ez nálam minden bizonnyal sokat segített is a pozitív elbírálásban, hiszen hivatalos fotós voltam 2011-ben a Red Bull Ring átadásán, majd a McLaren belvárosi bemutatóján, kétszer fotóztam MotoGP-n, és a tavalyi Kamion Európa-bajnokságon is a FIA akkreditált fotósa voltam.
- Komoly elvárásoknak kell megfelelni.
– Igen, a feltételek magasak! Eleve csak profiként lehet regisztrálni, ügynökségen, médián, lapkiadón keresztül, privát fotósként nem. Nagyon nehéz tehát bejutni, ezért olyan helyszínt kellett kinézni magamnak, amely nem kiemelt, mint például Monaco. A Hungaroringre például sokkal nehezebb magyarként bejutni, mivel az adott ország sajtósai külön elbírálás alá esnek. A másik az anyagi oldal, hiszen azon a szűk rétegen kívül, aki ténylegesen ebből él, a többieknek a költséget maguknak kell állniuk. Mivel az akkreditáció elfogadásáról vagy elutasításáról a verseny előtti 1-2 két hét során kapunk értesítést, így nincs már arra mód, hogy akkor álljunk neki egy út megszervezésének. Ez a rövid határidő a szervezők részéről is tudatos, hogy biztosak legyenek benne, aki regisztrál, az komolyan is gondolja.
Igyekeztem tehát olyan célpontot találni, ahova viszonylag olcsón el lehet jutni, és akár turistaként is érdekes lehet a számomra. Ezen meggondolások mentén esett a választásom Bakura, amely ráadásul utcai pálya, így gondoltam, ha nem is jutok be, akkor is lesz módom bizonyos helyekről a versenyt megnézni. Már márciusban nekiálltam a repülőt, szállást lefoglalni, és a vízumot is elintéztem egy azerbajdzsáni utazási irodán keresztül. Szerencsére azonban nem csak nyaralás, hanem elsősorban munka, és persze egy kis kellemes pihenés kerekedett belőle.
- Az időmérőkön is ott voltál?
– Ezt alapból el is várják! Ha már megadják az akkreditációt, akkor jogos elvárás a részükről, hogy rendes munkát végezzél. Ez a fotósnak is érdeke, hiszen a következő kérelménél visszanézik, hogy előtte mit tett le az asztalra, hol, és mennyi fotója jelent meg. Ha csak nézelődsz, akkor kilőtted magad örökre, és az ügynökséged is! Nem mellékesen egy verseny maximum két órás, mely nem is lenne elegendő megfelelő számú fotó elkészítésére. Például Barcelonában a harmadik kanyarban kiesett mindkét Mercedes, utána nem volt lehetőség fotózni versenyben őket. A nyomtatott sajtó esetében elvárás a minimum napi szintű tudósítás, az online oldalak esetében pedig a folyamatos.
– Milyen területekre juthattál be az akkreditációddal?
– Elég sok helyre. A paddock, ahol a csapatokat szállító kamionok is állnak, érdekes világ, ráadásul Bakuban nem akárhol, a Parlament szomszédságában húzták fel. A csillogó-villogó pályákhoz képest így is fapados volt, hiszen erre a versenyre, mobil elemekből építették fel.
- Itt akár oda is lehet menni egy-egy versenyzőhöz?
– Nem illik. Időben tájékoztatnak, ki, mikor áll a sajtó rendelkezésére, és minden csapatnak van egy sajtófőnöke, aki együtt mozog a versenyzőkkel és rögzít minden riportot. Amit TV-ben lehet látni, hogy megállítják őket séta közben, azok előre leegyeztetett beszélgetések.
- Fotósoknak gondolom ennél izgalmasabb részek is vannak egy pálya területén.
– Természetesen, de ugyanakkor elég nehéz volt dolgozni ezen a pályán. Két és fél méter magas kerítés van a pálya körül a járművek közelsége miatt. Egy nagyobb pályánál bárhol lehet fotózni, hiszen messze van a pálya, de itt a biztonság miatt sűrűn szőtt vaskerítést húztak fel, melyeken kisebb, kinyitható ablakok álltak a fotósok rendelkezésére. Így egy-egy helynél, aki gyorsabb volt, az előnybe került. A másik pedig kénytelen volt várni. Az bosszantó volt, hogy rengeteget kellett gyalogolnunk a felszerelésekkel a 45 fokos aszfalt mentén, mivel a fotósok számára kijelölt busz egyszerűen képtelen volt mozogni, hiszen a helyszűke miatt nem volt szervizút.
Nagyon fárasztó volt! Én például megcsináltam azt, hogy fogtam magam, és felszálltam a metróra és azzal mentem el a pálya egy másik részére. Néztek is rám nagy szemekkel!
- Komoly biztonsági ellenőrzésekbe futottál bele?
– Igen, de ez az egész országra jellemző volt. Gyakorlatilag folyamatosan fémdetektoros kapukon haladtam keresztül, ami természetesen a fotós felszerelés miatt csipogott is rendesen, de ugyanígy például a metróra menet is mindenkit megnéztek fémkeresővel. A média központban chipes kártyával lehetett csak mozogni, így nyomon követhető volt, ki, merre jár, meddig tartózkodik az adott helyen. Az komoly problémát okozott, hogy angolul, sem az országban, sem a versenyen nem nagyon beszéltek, így nehéz volt velük kommunikálni. Előfordult, hogy emiatt nem engedtek be olyan helyre, ahova pedig lett volna jogosultságom.
- Mennyire lehetett belelátni a csapatoknál folyó munkákba?
– Annyira, amennyire engedték.
- Mennyire engedték?
– A paddockban lehetett látni néhány műveletet, de szerelésbe, igazgatásba nem nagyon engedtek betekintést. Komoly verseny zajlik a csapatok között, nagy pénzekről van szó, így nyílván, amit lehet, azt elrejtenek mások, így a riválisok elől is.
– A média kiszolgálása milyen szintű volt?
– Vérprofi! Temérdek adat, információ áll a média rendelkezésére. Az újságírók és fotósok részére felállított központban, ahol mindenki saját hellyel rendelkezik, folyamatosan, monitorokon küldik az adatokat, a hasznos információkat. A fotósok részére zárható szekrényeket biztosítanak, hogy a drága felszerelésüket akár éjjelre is biztonságos helyen tudják. A Hilton Hotelben volt a média központ, melynek több emeletét a Forma-1 gyakorlatilag kivette erre az időszakra. Frissítőt is kaptunk folyamatosan, mellyel egy nagy terhet vettek le a vállunkról. Rengeteg folyadékra volt szükségünk, hiszen a levegő 33-37 fok volt gyakorlatilag kora reggeltől egészen napnyugtáig.
- Meg volt szabva, mikor, hol lehet fotózni?
– Igen is, és nem is. Alapból mindenhol ahova beléphetek, hiszen azért vagyok ott. Viszont a csapatok saját helységeiben szigoríthatnak. A szombati időmérő utáni sajtótájékoztatón Hamilton rám szólt, hogy ott nem készíthetek róla képet, és ezt a csapat sajtófőnöke is azonnal nyomatékosította. Azt is előírták, hogy szigorúan csak állóképet lehet egy fotósnak készíteni. Videó, hang készítése szigorúan tilos.
– Mi a helyzet a közösségi oldalakkal?
– Itt jön egy kis ellentmondás a szabályozással, mivel az akkreditálás elfogadásánál előny, ha minél több helyen megjelennek képek, és erre ösztönöznek is! Engem a motorsportcsatorna.hu és a Vas Népe akkreditált, melyhez más orgánumok is tartoznak. Egy nagy lapcsoport, nem pedig 1-1 újság, ahol szintén jelennek meg majd képeim, ráadásul ezentúl az én bakui képeim fognak szolgálni illusztrációként más Forma-1-es futamok tudósításainál. Ez kicsit furcsa számomra, de ez kell ahhoz, hogy jövőre minél nagyobb eséllyel akkreditálhasson engem az ügynökség egy futamra fotósnak.
- Hogy kell elképzelni a bakui pályát?
– Ahhoz képest, hogy utcai pálya, sok előzésre ad lehetőséget. Hosszú, 6 km egy kör. Van egy gyorsabb része, ahol utcai pályához képest igen nagy, 360 kilométeres sebességgel tudnak haladni, illetve egy szűkebb, belvárosi, kanyargós rész.
Egy érdekes megoldást is alkalmaztak a vonalvezetés kialakítása során. A pálya egyik részén párhuzamosan, egymás mellett fut a két irány, csak egy betonfal választja el a két oldalt egymástól. Az is egyedi volt, hogy nem zártak le mindent a külvilágtól. Aki nem vett jegyet, az is belepillanthatott a versenybe. Volt, ahol egy metrófeljáró mellett pár méterre haladt a verseny.
- Mennyi lelátó volt?
– A célegyenesben egy nagyobb, és több kisebb a pálya más részein, de nem jellemezte olyan hangulat a versenyt, mint például a Hungaroringen. Láthatóan helyiek voltak kinn, más országból nem nagyon érkeztek. A lelátók sokkal közelebb voltak a pályához, mint másutt, de kevesebbet lehetett látni a pálya más részeiből.
– A TV-n keresztül is elég erős hanghatása van az elszáguldó gépeknek. Testközelből?
– Sokkal halkabb, mint a turbó éra előtt! 2014 óta már nincs az az érzet, mint korábban. Persze így is komoly hangereje van annak, ahogy elhaladnak. Egyedi, jól jellemző a motorok hangja, vagy ahogy fékeznek, majd visszaváltanak, de az égett gumi illata, a benzingőz is hozzátartozik a magával ragadó milliőhöz. Ezeket át kell élni!
- Maga a verseny milyen volt? Egyáltalán, fotózás közben tudtad követni?
– Nem volt izgalmas, nem történt semmi különös esemény, de ez nem a pálya hibája. Rosberg elment az első kanyarban, mely gyakorlatilag eldöntötte a futamot. Az utcai pálya miatt tartottak előzetesen balesetektől, de nem történt semmi. Tudtam, hogy áll a verseny, hiszen ugyanabban a ritmusban jöttek egymás után, és a kivetítőkön is lehetett látni a közvetítés képét.
Persze pontosabban nem tudtam követni fotózás közben, másra kellett koncentrálnom. Például, hogy megtaláljam a jó helyeket, szögeket. A rajtnál mindenki a célegyenes végéhez igyekezett a fotósoknak felépített emelvényhez, de van egy hierarchia a fotósok között, és a “nagyok”, a nevük felragasztásával foglalhatják a jó helyeket. Éppen ezért én nem a célegyenesbe, hanem az első kanyar külső ívére álltam, mely jó döntés volt. Lettek egyedi képeim a rajtról, amiért meg is dicsértek.
Ugyanilyen harc van az eredményhirdetésnél is, ahol a kapuk megnyitásakor mindenki sprintel a jó helyekért. Itt szerencsém volt, mert pont Perez testvére mellett álltam, így közelről tudtam fotót készíteni arról, ahogy átölelik egymást az ünneplésnél.
- Más különleges fotód is készült?
– Igen, melyek közül az egyik egyediségét itthon vettem észre, és csak a futam visszanézésekor értettem meg az okát. Vettel autóján kék nejlonzacskó darabok voltak az egyik képemen. Mint kiderült, a szél fújta be a pályára, és Vettel, a célegyenesre tartva, elkapott egyet az autója elejével, ami végigszakadt a 350km órás sebességnél, és rátapadt a kocsija oldalára. Fél körön át a kocsiján volt, melyet sikerült elkapnom.
A Forma-1 előszobájának számító GP2-es verseny rajtján is sikerült egyedi képeket készítenem, egy több autót érintő balesetről. Itt is máshova helyezkedtem, és pont úgy történtek az események, hogy a többiek takarásban voltak. A képekből kért az elismert http://www.motorsport-total.com/ oldal, és meg is jelentette azokat.
- A többi fotóstól kaptál visszajelzéseket a hétvége alatt?
– Igen. Az elején érezhető volt, hogy nem értik, ilyen fiatalon, mit keresek köztük, de aztán egyre nyíltabbak lettek, jöttek beszélgetni, segítettek ha szükségem volt valamire. Jól esett, hogy elfogadtak!
– Találkoztál esetleg valamelyik versenyzővel, vagy más hírességgel?
– Köztük mozogtam 
Amikor dolgozol nem azzal foglalkozol, hogy éppen ki jön szembe, csak készíted a fotókat.
Természetesen este, amikor találkoztam Perezzel, vagy másnap a repülőtéren Magnussennel, ott készítettem velük közös fotót, de az már nem a munkáról szólt. A futam során fontosabb, hogy jó kép készüljön róluk, mint az, hogy egy közös valakivel.
- Milyen volt a körítés?
– Igyekeztek! Letakartak például minden olyan részt a városban a nyomvonal mentén, amiről azt gondolták, a közvetítés során nem mutat jól. Mindhárom este sztárfellépő adott koncertet (Chris Brown, Pharell Williams Enrique Iglesias). Lezárták az egész tengerparti részt, ahol programokat élvezhettek a kilátogatók. Az első szervezés viszont meglátszott, több hiba is becsúszott a szervezésbe.
Voltak persze vidám pillanatok is, kivezényeltek rengeteg gyereket, hogy mosolyogva integessenek, de amikor megjöttek a versenyzők, a gyerekek tátott szájjal nézték őket, egyszerűen lefagytak az élménytől, és hiába kiabáltak nekik, elfelejtettek integetni.
- Maga a város milyen benyomást tett rád?
– Kifejezetten fejlett, modern, nyugatias nagyváros, a saját keleties stílusjegyeivel. Ugyanakkor a vidék elmaradott. Tavaly leértékelték a valutájukat, így az árak az itthoniakhoz hasonlóak voltak, a közlekedés kifejezetten olcsó. A diktatórikus rend, fegyelem minden pillanatban érezhető volt. Nem kellett tartanom senkitől. Meg is sértődtek, mikor segíteni akartak a fotós felszerelésem cipelésében, de reflexből elutasítottam. Lopás gyakorlatilag nincs, köszönhető ez a városban felszerelt 4000 kamerának is. Szigorúan büntetnek mindent, eszükbe se jut, hogy meglopjanak egy turistát.
- Következő célpont?
– Még nincs, csak a terv, hogy a 2017-es szezonban is részt vegyek legalább egy futamon. De korai még erről beszélni. Kedvező, hogy az autósportok főleg nyáron vannak, így minimális az átfedés a helyi SC Sopron, SVSE, Sopron KC, és Uniqa Sopron fotózásokkal, melyek ugyanannyira fontosak nekem, mint egy Forma-1-es futam. Egyelőre dolgozom fel a fotókat, és az élményeket. Van bőven!
Fotók: Tóth Zsombor
Várjon ...
