Minden ami Sopron

2024. 12. 21. Saturday

Tamás

SOPRON
Borult

Sport

Final Four – összefoglaló az Euroliga soproni hajrájáról

Péntektől vasárnapig ezúttal is Sopron adott otthont a női kosárlabdázás európai elitjének, világsztárokkal, programokkal és négy mérkőzéssel.

Mint ismert, a pénteki Euroliga elődöntők párosítása a lehető legrosszabbul jött a Sopron Basketnek, hiszen épp a tavalyi győztessel, a legtöbb világsztárt felvonultató orosz UMMC Ekaterinburg csapatával kellett megmérkőzni, míg a másik ágon a cseh ZVVZ USK Praha és a szintén orosz Dynamo Kursk mérkőzött meg.

 

A délutáni kapunyitás után folyamatosan gyűlt a tömeg a Novomatic Aréna körül kialakított szurkolói zónákban, ahol játékokban, nyereményekben és gasztronómiai élvezetekben sem volt hiány. 17 órakor a csehek és oroszok mérték össze az erejüket. A papírforma a Kursk győzelmét vetítette előre, de a Prága nem hagyta magát. Az első negyedet mindössze 17-19-re nyerte a Kursk, a félidőben már 38-43 volt az állás. Várható volt, hogy az oroszok rákapcsolnak a szünet után, védekezésben kifejezetten nagyot léptek előre, a következő tízpercben mindössze 9 pontot bírt dobni a Prága az orosz 24-re. Bár a záró negyedben 3 ponttal többet szerzett a cseh együttes, a papírforma nem borult. ZVVZ USK Praha – Dynamo Kursk 67-84.

5N0A1577-2

Fotó: Tóth Zsombor

 

Zsúfolásig telt az aréna az este 8 órakor kezdődő UMMC Ekaterinburg – Sopron Basket mérkőzésre, ráadásul sok orosz szurkoló is helyet foglalt a felépített mobil lelátón. A látványos csapatbemutatások után először a Jekatyerinburg kezdett bele a pontgyártásba, de időben ébredt a Sopron is. Olyannyira, hogy az első negyed végére már 17-24-re vezetett a hazai csapat a megtorpanó oroszokkal szemben, a közönség pedig már extázisban tombolt. Még picit sikerült növelni az előnyön, aztán hamar ledolgozta hátrányát a sztárcsapat. Sőt, a 25-15-ös második játékrésszel át is vették a vezetést. Sajnos a térfélcsere után ahogy várható volt, a Jekatyerinburg rálépett a gázra, újabb 11 ponttal ellépett a záró felvonásra, ahol pedig már egyértelművé tették, hogy idén is ők akarnak döntőt játszani. A papírforma itt is érvényesült, ráadásul nagy arányú győzelem lett belőle: UMMC Ekaterinburg – Sopron Basket 81-59.

Szombaton pihenő- és edzőnapot tartottak a csapatok. Eközben a városunkba érkező FIBA delegáció ismerkedett meg a környékkel, Nagycenken tartottak fogadást, ahol betekintettek Széchenyi István életébe, munkásságába. A Sopron Basket honlapján külön kiemelték, hogy a világszövetség főtitkára, Andreas Zagklis is Sopronba látogatott családjával, ami azért is különleges, mert a FIBA fennállása óta ő az első főtitkár, aki a női Euroliga Final 4-t élőbek tekintette meg. Elismerően szólt a klubról és a város vendégszeretetéről is. A délutáni órákban a Sopron tíz évvel ezelőtti első Euroliga négyesdöntőjét idézték fel az arénában kialakított VIP teremben, valamint üléseket is tartottak a FIBA illetékesei.

image (2)

Fotó: fiba.com

A szurkolók vasárnap térhettek vissza a Novomatic Arénába, ahol a bronzmérkőzés és a döntő zárta a 2018/2019-es Euroliga szezont. A 17:30-kor kezdődő Sopron Basket – ZVVZ USK Praha mérkőzésre már elővételben minden ülőjegy elfogyott, és rengetegen álltak a folyosókon is. Két soproni kosárral indult a találkozó, de a csehek időben elkapták a fonalat. Rengeteg hiba csúszott a játékba mindkét oldalon. Szokatlanul gyenge dobások, rengeteg eladott labda, emiatt is vált igazán izgalmassá a mérkőzés. A félidőben pár pontos vendégelőnyt láthattunk: 31-38. A félidő után minden fáradtságon túllépve, hatalmas energiákat mozgósítva vágott bele a mérkőzésbe a Sopron, de sajnos továbbra is rengeteg dobás maradt ki. Ezzel együtt is sikerült beérni a korábban már tízponttal is meglógó cseheket, a záró játékrészt 46-48-ról kezdték a csapatok. Soproni szempontból rosszkor jött a kétperces megállás, kizökkentette az előtte kialakult ritmusból a csapatot, megint prágai kosarak következtek. Fogcsikorgatva próbált kapaszkodni a Sopron Basket, de a csehek tartották magukat, és végül 53-64-re győzedelmeskedtek, ezzel pedig elnyerték az Euroliga bronzérmét. A közönség ettől függetlenül állva ünnepelte a csapatot, Roberto Iniguez vezetőedzőt, valamint a klub ügyvezetőjét, Török Zoltánt is.

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Roberto Iniguez utalt szezon végi távozására is, részletek a klub oldalán.

Az Euroliga döntője – mint oly sokszor – ezúttal is orosz házicsatát hozott, amire még jelen helyzetben is közel teltházas közönség maradt. Talán a legtöbben a Jekatyerinburg győzelmét jósolták, akik valóban jó formában játszottak. Ettől függetlenül a Kursk sem feltartott kezekkel érkezett a mérkőzésre, próbálták elcsípni honi riválisukat. Az első negyedben egészen szoros volt az állás, 21-17-re vezetett a sárga mezes Jekatyerinburg. A szünet után rákapcsolt a tavalyi bajnok, és folyamatosan kezdett meglépni a kékmezes Kursktól, akiknek valószínűleg nem ez fájt legjobban, hanem hogy egy rosszul sikerült ütközés után komoly fájdalmakkal maradt a pályán legjobbjuk, Breanna Stewart. Azóta kiderült, hogy valószínűleg Achilles-ín szakadást szenvedett az ifjú kiválóság, így akár fél év kihagyás is várhat rá.

image (3)

Fotó: fiba.com

Talán ez méginkább megtörte a Kursk lendületét, egyre kevesebb ellenállást tudtak kifejteni Miguel Mendez csapata ellen. Bár az utolsó negyed egál lett, itt már javában ünnepelt a népes Jeka-tábor, hiszen 91-67-re kiütötték a Dynamot, és ezzel sorozatban másodszor hódították el az Euroliga-serleget. A Final 4 legértékesebb játékosa is a UMMC Ekaterinburg csaptának talán legismertebb sztárja lett, Brittney Griner.

A Sopron Basket pár nap múlva, csütörtökön 18 órakor folytatja a menetelést a bajnokságban, ahol a Zalaegerszeg ellen játssza az elődöntő első mérkőzését. Bár papíron nagy fölénye lehet a Sopronnak, valószínűleg kell még idő, hogy kipihenje fizikailag és lelkileg is a négyesdöntőt a csapat.

 

 


MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Ön szokott heti rendszerességgel futni?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
loading