5 kilométer, 300 méter szintkülönbség, 35 fok – MTB XCO bajnokságot rendeztek Sopronban.
Kicsik és nagyok, nők és férfiak mérették meg magukat az idei XCO magyar bajnokságon a soproni Tolvaj-árok emelkedőin, ugratóin, szikláin. A 4,9 kilométeres pályán közel 300 méteres szintkülönbség nehezítette a versenyzők dolgát, amire a rettenetes hőségben embert próbáló feladat volt felkapaszkodni. A kör második felét ugratók és sziklás hasadékok nehezítették, így igazán ébernek kellett lenni, hogy talpon, vagyis keréken maradjon mindenki. A kicsiknek egy könnyebb pályát jelöltek ki, ahol ők is belekóstolhattak az elit mezőny kihívásaiba, de még a fő pályán is alakítottak ki úgynevezett “chiken way”-eket, azaz menekülő utakat azoknak, akik nem akartak ugratni, természetesen időveszteséggel járt, amíg valaki kikerülte a kemény szakaszt.
A soproni bajnokságban nőknél és férfiaknál sem született meglepetés: a szebbik nem képviselői közül Benkó Barbara hatalmas előnyt épített ki ellenfeleihez képest, és magabiztosan nyerte a versenyt. A férfiak között Parti András nyert szintén biztos kézzel – és lábbal.






