A böjt jelentése szűkebb értelemben véve: tartózkodás az evéstől, ivástól, vagy valamilyen tevékenységtől, tágabb értelemben véve pedig tartózkodás mindentől, hiszen a böjt lényege valahol a mértékletesség betartása. Minden ősi vallás alapjaiban szerepel ez a fajta önmegtartóztatás: a böjtölő megtisztul, és ezáltal közelebb kerülhet Istenhez.
A böjt nem egyenlő a fogyókúrával, hiszen elsődleges célja nem a testsúlycsökkentés, hanem az önmegtartóztatás, ami optimális esetben együtt jár néhány kiló leadásával.
Télen többnyire egészségtelenebbül táplálkozunk, mint nyáron, így szükséges kora tavasszal méregtelenítést végeznünk, hogy ép testtel és ép lélekkel éljünk.
Az ősi böjt lényege önmagunk legyőzése: testünk, lelkünk, elménk kordában tartása. Eszerint egyedül kell megküzdenünk a nehézségekkel, mely alatt elsősorban nem az éhséggel való küzdelmet kell érteni. Nem is hinnénk, mennyire egyszerű a kúra ezen kihívásával megbirkózni. A tisztítókúra előrehaladtával pedig motivációt és energiát ad az, hogy érezzük testünk, lelkünk, szellemünk folyamatos frissülését és könnyedebbé válását.
Bár a böjt alapvetően az élet több területére vonatkozó önmegtartóztatást jelent, napjainkban a kifejezést legfőképpen egyes élelmiszerekről, ételekről, élvezeti szerekről való önkéntes lemondásként definiáljuk.
A következő böjttípusokat különböztetjük meg:
- Léböjt (folyékony nyers étrend): nyers gyümölcsök és zöldségek kipréselt levét fogyasztjuk egész nap.
- Szilárd nyers étrend: a napi étrend vegyesen összeállított, nyers gyümölcsökből és zöldségekből áll.
- Bővített nyers étrend: a nyers gyümölcsöket és zöldségféléket teljes kiőrlésű rozslisztből készült kenyérrel, párolt főzelékfélékkel, héjában sült burgonyával egészíthetjük ki. 4-5 napig ajánlott.
- Gyümölcsnap: különböző gyümölcsökből készítünk gyümölcstálat, napi öt-hat étkezésre elosztva.
A nyers étrendet havonta legalább egyszer érdemes beiktatni az életünkbe. Fogyókúrázóknak és székrekedésben szenvedőknek pedig hetente egyszer vagy kétszer is érdemes nyers étrendet fogyasztani.
A böjtös étrend ne tartalmazzon cukrot, alkoholos italt, koffein- és tein (teában lévő koffein) tartalmú italokat, valamint mellőzzük a dohányzást is.


