Minden ami Sopron

2019. 02. 19. kedd

Zsuzsanna

SOPRON
Borult
EURO
0

Kultúra

Bécsben indít bérletet a soproni színház

Itthon pedig a a 10.000. bérletváltót köszöntötte a teátrum.

Pataki András a teátrum igazgatója sajtóbeszélgetésen jelentette be, hogy a bécsi Európa-Clubbal két éve megkötött együttműködési megállapodás keretében az Ausztriában élő magyar közösség tagjai már eddig is látogatták a színház bemutatóit, most viszont 200 bérlet megvásárlásával hozzájuk utazik a társulat három kamarabérletes előadással. A bor dicsérete, a Rejtő, megejtő és a Silentium- a csendtől a szóig produkciók a bécsi Collegium Hungaricumban láthatók majd.

IMG_9865 copy

A képen balról jobbra: Máté Réka, a színház 10.000. bérletváltója; Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgatója; Vukosavljev Iván, a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója

 

A direktor ezután örömmel közölte, hogy a színház 10.000. bérletváltója Máté Réka, a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi karának 21 éves hallgatója, akit személyesen köszöntött. A szerencsés bérletváltó elmondta, tavaly kapott ajándékba jegyet a SingSingSing II. produkcióra és annyira elnyerte a tetszését az előadás, hogy idén úgy határozott, állandó helyet szeretne a nézőtéren.

A Fertőrákosi Barlangszínház megnyitásával  új szereplővel bővült a helyi kulturális kínálat. Ennek tudatában különösen nagy eredmény, hogy az intézményünk a tavalyi 10.600-ról, idén 10.723-ra növelte a bérletes nézőinek számát. Az pedig kimondottan jó hír számunkra, hogy 144 egyetemista  váltott bérletet hozzánk, s a jövőben különböző programok létrehozásával  erősíthetjük  a velük való minél szorosabb kapcsolatot. – hangsúlyozta  Pataki András, aki kiemelte, hogy  a soproni és környékbeli oktatási intézmények vezetővel, pedagógusaival  nagyon jó a kapcsolata a színháznak és  ez fontos stratégia pontja annak a sikeres  színháznevelési programnak is, amelyet a soproni teátrum az országban az elsők között vezetett be.

A sajtóbeszélgetésen  Vukosavljev Iván, a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója arra tért ki: történelmi pillanat a vajdasági magyar színjátszás történetében, hogy egy társulat két produkcióval is vendégeskedhet egy színházban bérletes rendszerben. Gion Nándor A kárókatonák még nem jöttek vissza című művét és Lázár Ervin A legkisebb boszorkány című zenés mesejátékát összesen 20-szor  játszatják el a megkötött testvérszínházi megállapodás keretében.  Az együttműködést továbbra is élővé kívánják tenni és minél több tartalommal szeretnék megtölteni.

MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Február a báli és a farsangi programok időszaka. Ön is készül hasonló rendezvényre?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
ÉLETKÉPEK
storno_utcabol
loading