A 23 éves teniszező ezen a héten Budapesten gyakorol, utána karácsonyig már Franciaország lesz az edzések helyszíne - tette közzé az mti.
“Az, hogy a világranglistán a legjobb harmincban végeztem és hatszor javítottam karriercsúcsot, fantasztikus érzés! Ez nyilván rettentően motiváló a következő szezonra” – mondta hétfői sajtótájékoztatóján Babos, aki profi pályafutása eddigi legjobb szezonját zárta, ugyanis az év kezdetén 70., majd a US Open után 25. volt, jelenleg pedig 28. a világranglistán. A soproni játékosnak jó esélye van arra, hogy januárban kiemelt legyen a melbourne-i Australian Openen.
Babos azt mondta: reményei szerint ez még csak az út kezdete. Kifejtette: két és fél évvel ezelőtt kezdte el a közös munkát edzőjével, Thomas Drouet-vel, s azóta folyamatosan jön fel a ranglistán.
“Egyre jobban játszom. Nem a véletlen műve, hogy ez az év így sikerült. Nem egy-két komoly munka eredménye, hanem a folyamatos erőfeszítéseké. Bármi is történt, jó vagy éppen rossz, mindig komolyan dolgoztunk. Két és fél évvel ezelőtt rátértem egy jó útra, kisebb botladozásokkal, de haladok előre. Csakis az lehet a célom, hogy ne térjek le erről az útról!” – mondta Babos, aki a US Openen bejutott a harmadik fordulóba, ez először sikerült neki Grand Slam-tornán.
Szó esett a párosról is, ugyanis Babos Tímea idén a kazah Jaroszlava Svedova oldalán döntős volt Wimbledonban, de jövőre már az orosz Anasztaszija Pavljucsenkova lesz a társa. A magyar játékos úgy tervezi, hogy a korábbinál kevesebb, 10-12 versenyen indul majd párosban.
“Sporttámogatóként a MOL egyik célja az, hogy a kezdetektől egészen a csúcsig kísérjen el egy sportolót, és Timi karrierje tökéletesen szimbolizálja ezt. Olyan világklasszisok nőttek fel közben a tíz éve indult tehetségtámogató program keretében, mint Timi vagy az olimpiai bajnok Szilágyi Áron. Mindkettőjük mögött végig ott állt a Mol” – mondta az eseményen Szollár Domokos, a Mol-csoport kommunikációs igazgatója.
Babos januárban a kínai Sencsenben kezdi meg 2017-es szereplését, majd következnek az ausztráliai tornák.