Minden ami Sopron

2020. 10. 31. szombat

Farkas

SOPRON
Borult

Heti téma

A héten ünnepeljük az Idősek Napját

Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjává. Napjainkban kb. 600 millió hatvan év feletti személy él a világon, számuk 2025-re akár meg is kétszereződhet, éppen ezért a gyorsan öregedő világban az idősek sokat segíthetnek – önkéntes munkával, tapasztalataik átadásával. Magyarországon a 21. század elején körülbelül kétmillió a 60 év feletti népesség száma, 1993 óta több a 60 éven felüli, mint a 15 éven aluli. Az 1970-es évektől mintegy 600 ezer emberrel gyarapodott a legalább 60 évet megélők száma.
Magyarországon e nap alkalmával adják át az Idősbarát Önkormányzat Díjat. Az elismerést minden évben azok a települések nyerhetik el, amelyek a legtöbbet tették a területükön élő idősek anyagi, testi, lelki egészségéért, aktivitásuk megőrzéséért, mivel a közös cél nemcsak a szépkorúak életének meghosszabbítása, hanem egyúttal életminőségük javítása is.

A megemlékezés célja, hogy figyeljünk az idősek problémáira, felhívjuk a figyelmet az időskorúak bántalmazására.

Az Idősek Világnapja lehetőséget nyújt, hogy megköszönjük az idős embereknek, mindazt amit a társadalomért tesznek.

Az Idősek napja az idős emberekről, az ő tiszteletükről szól. Tiszteletünk magában foglalja elfogadásukat, támogatásukat, szeretetüket és annak kifejezését, hogy társadalmunknak ők is hasznos tajgai, és mindannyiunknak nagy szükségünk van rájuk. Szükségünk van mindarra a sok élettapasztalatra, arra a higgadt bölcsességre, amivel csakis ők rendelkeznek, és a türelemre, elfogadásra, ahogy tanítanak, nevelnek bennünket.

A fiatal nemzedék az elődök által megalkotott világba születik bele. Munkánkat az elődök eredményeire építve végezzük. Életünk akkor tekinthető értékesnek, ha az idő előrehaladtával saját utódainknak értékesebb világot, példát tudunk átadni. Mindennapi munkánkhoz az elődök nyújtotta mintából meríthetünk hitet, erőt, bátorságot. Szebbé és reménytelibbé teszik életünket. Sokat segítenek nekünk tapasztalataik átadásával, véleményük, bölcsességük megosztásával.

Az idősek világnapja,kiváló alkalom arra, hogy felülvizsgáljuk öregjeink irányába tanúsított, néha-néha bizony elmaradozó gondoskodásunkat.

A mindennapi tennivalók mellett sajnos hajlamosak vagyunk arra, hogy elfeledkezzünk róla: törődéssel tartozunk az idősek felé. Pedig a figyelem kijárna minden nap, és nem is csak családi szinten.

idősek2

Október elseje az idősek világnapja,persze ahogy nem csak karácsonykor kell szeretni a másikat, úgy most sem csak ezen az egy napon kell(ene) odafigyelni a sokszor beteg és gyenge idősekre.

A jeles alkalom mindenesetre kiváló arra, hogy a régen halogatott dolgokat megtegyük szeretteinkért. Az is elég, ha megejtjük végre azt a régóta húzott-halasztott telefont a nagyszülők felé, vagy megkérdezzük a szomszéd idős nénit, kell-e valami a közértből. És ha már jól belejöttünk a gondoskodásba, máskor is megtehetjük, mert tényleg nem kell idősek napja ahhoz, hogy jobban odafigyeljünk rájuk.

MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Elutazott valahova pihenni a nyáron?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
loading