Minden ami Sopron

2020. 09. 28. hétfő

Vencel

SOPRON
Borult

Sport

U18 EB: Csoportgyőztes a magyar válogatott

Mindhárom mérkőzését megnyerte Balogh Judit csapata, szerdán a nyolcaddöntőkkel folytatódik a soproni Európa-bajnokság.

Fontos mérkőzések zajlottak a Novomatic Arénában hétfőn. Az U18-as Európa-bajnokság csoportköreinek zárónapjához érkezett a torna, itt dőlt el, melyik csapat hol végez a csoportján belül.

DSC_8433

Fotó: Gazsovics Krisztián

 

Szerencsére a magyar lányok jól felkészültek, így a törökök és a lettek után a görögök sem tudtak megálljt parancsolni a házigazdáknak. Bár az első percekben úgy tűnt, hogy a kék csapat képes felvenni a ritmust a magyarokkal, már az első negyed végére látszott, hogy hosszabb távon ez nem lesz könnyű (10. perc: 23-12). A félidő előtt nagyjából a 10 pontos különbség határán mozgott a két csapat, bár a görögök nem adták fel, magyar oldalon mindig akadt egy-egy extra megmozdulás, amivel végül tovább nőtt az előny: 42-28.

DSC_8434

Fotó: Gazsovics Krisztián

A nagyszünet után újra rákapcsoltak a mieink, és innentől már nem volt megállás, “kinyílt az olló” a két csapat között. A 69-44-ről induló utolsó játékrészben már mindenki pályára léphetett a hazaiaknál, a végeredmény 87-63 lett. A soproni játékosok ezúttal is okoztak örömet a hazai publikumnak, Czukor Dalma dobott 5 pontot, szedett 4 lepattanót, adott 2 gólpasszt és elszerzett 2 labdát az ellenféltől, Varga Kamilla pedig 3 pontig és 2 lepattanóig jutott.

Kedden szünnapot tartanak a csapatok, folytatás szerdán a nyolcaddöntőben, ahol Horvátország lesz mieink ellenfele 18 órától. Érdemes lesz kilátogatni a Novomatic Arénába, hisz a tét itt már a legjobb 8 közé jutás!

További eredmények hétfőről:

Franciaország – Bosznia és Hercegovina 74-56

Lettország – Törökország 61-55

Szerbia – Svédország 69-70

Oroszország – Szlovénia 69-45

Spanyolország – Horvátország 74-65

Magyarország – Görögország 87-63

Olaszország – Belgium 54-58

Csehország – Litvánia 71-60

 

MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Elutazott valahova pihenni a nyáron?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
loading