Laikus vendégként megszeppenve áll az ember a Soproni Kutyasuli udvarán: a jó modort még épp csak tanuló, termetes kutyák káoszát és tétova gazdáikat tisztes távolságból figyeli. Aztán érkeznek az oktatók, rászólnak a hangoskodókra, hogy „hééélóóó”, és kutyák, emberek is megnyugszanak. Mert semmi kétség: az irányítás az ő kezükben van. Póráznak, fojtóláncnak, erőszaknak helye itt nincs. Az eszköztár klikkerekből, jutalomfalatokból és egy magyar kutyanevelési módszerből áll. Kozák Enikő közel három éve indította kutyasuliját, ahol látszólag engedelmességre tanítják az ebeket. Valójában ennél sokkal többről van szó.

Az egyre népszerűbb, magyar eredetű Tükör Módszer szerint dolgoztok a Soproni Kutyasuliban. Mit jelent ez pontosan?

Számomra a Tükör Módszer nem feltétlenül csak a kutyához köthető, hanem az egész világhoz. De ha a kutyázásból indulok ki, akkor ez annyit jelent, hogy a kutya visszatükrözi azt, hogy én milyen gazda vagyok. Amikor én nem tudom behívni a kutyámat, akkor ő nekem pontosan megmutatja, hogy valami nem oké a kapcsolatunkban, mert ő megteheti, hogy elengedi a füle mellett azt, amit én kérek. Tehát ahhoz, hogy a kutyám változzon, először nekem kell változnom. Amikor ez a változás megtörténik bennem, akkor azt a kutya automatikusan tükrözi vissza.

A tanítás során nem sablonokat használunk, mert minden gazda más, és minden kutya más. Nincs olyan, hogy egy ültetést csak egy módon lehet megtanulni, és ha a kutya azt nem csinálja meg, akkor az a kutya hülye. Ez csak azt jelenti, hogy őhozzá más az út.

Hogy zajlik nálatok egy foglalkozás?

Bejönnek pórázon a gazdik, majd az első öt percben elengedjük a kutyákat. Ha nagyon friss a banda, egyenként engedem el őket, mert amíg összeszokik a falka, előfordul nézeteltérés a kutyák között. Egy szabály van: nem lehet agresszió. Jelen pillanatban én vagyok a csoportvezető, én foglalkozom a gazdikkal, és van még a pályán rajtam kívül egy vagy két segítő, akik pedig a kutyákkal foglalkoznak, hogy mi nyugodtan tudjunk beszélgetni.

Amikor feladatokat csinálunk, akkor szétszaladunk, és mindenki behívhatja a saját kutyáját, tehát nem veszünk ki kutyát gazdi kezéből. Nekik kell ezt csinálni és megtanulni, mert nekem hiába működik egy kutya, ha a gazdája nem gyakorol vele, neki nem fog.

A feladatok során vannak különböző játékok, ezek arra mennek ki, hogy egy kicsit jobban megismerjék a gazdik a kutyáikat, felismerjenek bizonyos problémákat és azt, hogy a kutya mit miért csinál. A kutya sosem akar kiszúrni senkivel, bennük nincs rosszindulat. Egyszerűen valami okozza a problémás viselkedést, és én mindig ezeket az okokat keresem. Ha az ok megvan, akkor már tudunk a megoldáson gondolkodni.

A tanításhoz a klikker képzést használjuk, ez egy pozitív megerősítésen alapuló tanítás. Annyiról szól, hogy minden klikk után jár egy jutalomfalat. Nem erőszakolunk meg állatot tanítás során, nincs olyan, hogy lenyomom a fenekét hogy leüljön, vagy ráfekszem a marjára, hogy lefeküdjön. Ez mind a kutya döntése kell legyen. Nagyon szeretnek a klikker módszerrel tanulni, így a figyelmüket, az együttműködésüket is jobban el tudjuk kapni, mint amikor pórázon rángatjuk őket végig az utcán.

Ugyanakkor igenis vannak olyan részei a tanfolyamnak, amikor a gazdának mint tekintélynek kell megjelennie. Akkor nincs cukiság és kedvesség, hanem szabályokat kell felállítani, és igenis a kutyát a helyére kell rendezni. Ebben segítünk: hogy kialakuljon a megfelelő sorrend, hierarchia családon belül, hogy kinek mit lehet. Amikor egy kutyának mindent lehet, abból nagyon nagy a baj, ott én nem tartom szerencsésnek a demokráciát.

Szeretnénk, hogy a gazdák tudatossá váljanak nálunk, tudják kontrollálni a kutyájukat. Onnan lehet megismerni a jó kutyást, hogy szereti a környezete. Én ezt nagyon fontosnak tartom, mert van azért küzdelem a kutyások és nem kutyások között, nagyon sok a felelőtlen gazda.

Tehát tulajdonképpen ezeken a tanfolyamokon az embereket is nevelitek kicsit?

Jól látod, bár nem szeretjük előre lelőni a poént, mert ha én azt írnám ki, hogy ez egy gazdaképző, akkor nem sok mindenki jönne el. Alapvetően, amit elsőre látnak, hogy a kutyával valami baj van. És aztán szépen lassan kezdjük el boncolgatni azt, hogy mi az oka, hogy a kutya ezt vagy azt csinálja. Ilyenkor kezdenek rájönni arra, hogy nekik kell először változni, és igen, őrületes változásokat látok itt. Az egyik tanfolyamra például járt egy 13 éves kislány, egy félősebb kutyával. A kislány nagyon sokáig nem szólalt meg a csoportban. Aztán ahogy elkezdett nyitni, a kutya is elkezdett nyitni, egymás mellett kezdtek el nevelkedni. Hihetetlen volt látni, hogy egy 13 éves kislány milyen felelősségteljesen képes nevelni a kutyáját.

Előfordul, hogy a gazdik itt a kutyájuk segítségével olyan problémákat oldanak meg a saját életükben, amire lehet, hogy egyébként nem találtak volna választ. A kutya azért egy csodálatos lény, mert a saját személyiségünket fejleszti. De csak akkor, ha én észreveszem azt, hogy ő nekem mit mutat meg, és merek belenézni abba a tükörbe. Ez sokszor fáj, vannak sírások, van, amikor tényleg nagy felismerések jönnek, és a kutya segít megoldani valamit.

Ami számomra még ennek a csodáját adja az az, hogy a kutya által olyan emberek találkoznak itt, akik egyébként lehet, hogy az életben soha nem találkoznának. Jó látni, amikor egy csoportos foglalkozáson az emberek egy csapattá válnak. Nagyon sok csapatépítő játékunk van a tanfolyamon, ilyenkor együtt oldanak meg problémákat, ha valaki el van kenődve, segítenek neki. Vannak olyan különleges csoportok is, akik aztán összejárnak később, barátságok is szövődnek.

Azt mondtad, az a célotok, hogy a gazdik, akik hozzátok járnak, tudatossá váljanak. Milyen a nem tudatos kutyatartó?

A tudatosság hiánya ott kezdődik, amikor a gazdák a városban nem szedik föl a kutyájuk után a piszkot. Ez teljesen jogosan szúrja a szemét a nem kutyásoknak. Ha én kutyatartó vagyok, az felelősséggel jár, és ehhez hozzá tartozik, hogy összeszedem a kutyapiszkot. Ugyanígy az is komoly probléma, ha nem mozgatják le a kutyát és nem gondolnak bele, hogy milyen igényei vannak az állatnak. Ennek az a következménye, hogy viselkedésproblémák jönnek elő.

Szeretném azt elérni, hogy az emberek előre gondolkodjanak. Nagyon kellemes élmény volt például, amikor valaki idejött hozzám mielőtt elhozta volna a kölyköt az alomból, és megkérdezte, hogy mit és hogyan kellene csinálni, amikor megérkezik hozzájuk a kiskutya. Na most ennél egyel előrébb is lehetne gondolkodni úgy, hogy amikor valakinek megtetszik egy kutya, – mert alapvetően küllem alapján döntenek az emberek –, akkor felkeres egy szakembert hogy átbeszéljék, hogy a választott kutyának mik az igényei, milyen az életritmusa. Mert most nagyon nagy divat például a beagle, aki egy iszonyatosan okos kutya, csak nem egyszerű, és azt gondolom, hogy nem egy első kutyának való. Persze, nagyon puha a szőre és hosszú a füle, és a lakásban nagyon cuki, de kivisszük az
erdőbe és pillanatok alatt előtör belőle az ösztönlény, aki már nem figyel olyan szépen mint otthon. Mert ő egy keményfejű vadászkutya, az a dolga, hogy menjen és sok társával együtt hajtsa a rókát. Nem kifejezetten arra termett ő, hogy együttműködjön és a gazdi mellett sétáljon, viszont tudatos neveléssel és következetességgel nagyon sok mindent el lehet érni egy kevésbé együttműködő fajtánál is.

Általánosságban szerintem az a fontos, hogy mindig úgy legyen, ahogy elképzelem. Ha megkérem, hogy üljön le, akkor leül. Ne az legyen, hogy nem ül le és akkor hagyom. Ezek miatt az apró következetlenségek miatt a kutya előbb utóbb azt mondja, hogy úgyis az lesz, amit én akarok. És abból van a káosz.

Van már az az állapot, amikor egy kutyával nem lehet mit kezdeni? Mert már annyi idős, vagy mert már annyira megszokta a rendszert amiben él, hogy nem lehet változtatni rajta?

Léteznek beégett viselkedések, de én azt gondolom, hogy soha nincs késő. Az a tapasztalat, hogy minden a gazdán múlik: ha ő motivált, elhivatott és hajlandó tenni a változásért, akkor a kutya fog változni. Nekem az egyik kutyám, az Öregasszony erre a legjobb példa, mert hét évig dekkolt egy udvaron, ő a világból semmit nem ismert. Mégis, ma már eljön velem cukrászdába, étterembe, sőt, egy időben járt velem irodába dolgozni. Ha sétálunk, nem megy el, pedig nagyon komoly behívási problémáink voltak, de a kapcsolatépítéssel, a tanítással és a szabályokkal, meg azzal, hogy adtam neki feladatot, nagyon sokat el tudtunk érni.

Te ezek szerint az Öregasszony által találkoztál a Tükör Módszerrel?

Igen. Amikor az én kutyám meghalt, nagyon hiányzott valami, ezért gondoltam, hogy egy héten egyszer elvisszük sétálni a volt párom kutyáját, az Öregasszonyt. Abból a heti egy alkalomból lett kettő, majd három, aztán felkerestem egy kutyasulit is. Ott meg is tanulta az ül – fekszik – marad-ot, de arra a problémámra, hogy ne menjen el, ne üvöltsön az autóban, vagy ne zabáljon fel különböző dolgokat a földről, azokban nem kaptam segítséget. Aztán egy barátnőm mondta, hogy ő Budapesten járt már tüköriskolába, és hogy nézzünk utána, mert lehet, hogy az segít. Szombathelyen volt már akkor tüköriskola, úgyhogy oda jártam az alap- és középfokra, aztán onnantól kezdve berántott a dolog.

Hogy jutott ez odáig, hogy nyitsz egy sulit is?

Ennek a kutyának voltak agressziós problémái más kutyákkal, mert nála a szocializáció egy az egyben kimaradt. Aztán elkezdtem szemináriumokra járni, beszéltem más oktatókkal, voltunk egy-két terápián és egyszer csak egy zalaegerszegi sétán találtam magam, ahol 150 kutyával sétáltunk 15 km-t és a kutyámmal nem volt probléma. Nekem egy iszonyatosan jó élmény volt ez, és nagy vágyam volt, hogy itt Sopronban is lássák az emberek, hogy lehet úgy is élni a kutyával, hogy nem egy problémát jelent, hanem ő a társam és elvihetem magammal bárhova. Végig lehet sétálni a kutyával póráz nélkül a Várkerületen úgy, hogy senkit nem zavarunk. De ehhez sok munka, kontroll és odafigyelés kell. Nekem hiányzott, hogy nem találtam Sopronban olyan megoldást, ami ezt segítené. Amit én átéltem az egy nagyon nagy katarzis volt akkoriban, ezt szerettem volna továbbadni.

A suli mellett újabban sétákat is szerveztek a kutyásoknak. Ezekhez bárki csatlakozhat?

Bárki számára nyitott ez a lehetőség, de jellemzően olyanok csapódnak itt össze, akik jártak hozzánk tanfolyamra. Nekik a hitvallásuk is nagyon azonos: tudják, hogy ki, mit, miért csinál a kutyájával és tudják azt is, hogy feltehetőleg nem lesz agresszió a csoportban, hiszen a kutyák már végigjártak itt egy-egy tanfolyamot.

Azért egy erdei séta mindig nagy kihívás, ilyenkor harminc kutya sétál együtt póráz nélkül. De amikor jön szembe mondjuk egy anyuka babakocsival vagy egy futó, mindenki be tudja hívni a kutyáját, le tudja ültetni, és ez nyilván egy sokkal jobb kép a kutyásokról. Én a póráz nélküliség mellett vagyok, viszont az fontos, hogy ezzel a környezetünket ne zavarjuk.

Nagyon szeretnék szervezni majd egy olyan kutyaovit is, amikor a kutyusokkal a belvárosban sétálunk, hogy azt lássák az emberek, hogy nem terhei vagyunk a városnak. Most elkezdtük ezekkel az erdei sétákkal, aztán meglátjuk, hogy hogyan lehetne ezt bővíteni. Ötlet van sok.