December 14-ét 2001-ben nyilvánították a Hűség napjává, annak emlékére, hogy az 1921. december 14–16-án Sopronban és környékén megtartott népszavazáson a lakosság többsége a Magyarországhoz tartozás mellett döntött.
Az 1919-ben szeptember 10-én Saint Germain-ben a győztes nagyhatalmak Ausztriával békeszerződést írtak alá, jutalmul, hogy Ausztria hajlandó volt elállni attól, hogy Németországgal egyesüljön a szövetségesek ellen. Megígérték, hogy Magyarország nyugati területének három (Moson, Sopron és Vas) megyéjéből 50 nagyközséget és 270 kisközséget, valamint Ruszt, Kismarton és Sopron városokat kapják meg cserébe. Az első világháborút lezáró trianoni egyezmény (1920. június 4) minden oldalról megcsonkította Magyarországot, és több millió magyart kissebségi sorsra ítélt. Bár az egyezmények ellen voltak kisebb-nagyobb tüntetések, összességében kénytelenek voltak beletörődni a megváltoztathatatlanba. Mivel az alkudozási kísérletek is kudarcba fulladtak, a hivatalok, a katonaság és az állami intézmények megkezdték az ország közepébe költözést. A magyar katonaság és csendőrség kivonult Sopronból, a tiszti kadétiskolát Jutasra helyezték, a tiszti leánynevelő intézet Egerbe költözött, a megye központja pedig Kapuváron telepedett le. “Itt már csak egy csoda segíthet!” – imádkoztak az emberek, és Sopron szerte istentiszteletet tartottak reménykedve, hogy valami történni fog az utolsó pillanatban.
1921. szeptember 8-án Ágfalva mellett a Bányászati, Kohászati és Erdészeti Főiskola többnyire katonaviselt diákjai fegyveresen álltak ellent a bevonuló osztrák csendőröknek, amely ütközet során sok hős diák esett el. Az ütközet olyannyira sikeres volt, hogy az osztrákok kénytelenek voltak korábban megszállt területeket Burgenlandból feladni. A kialakult helyzet miatt újrakezdődtek a tárgyalások, amelynek eredményeképpen Olaszország közvetítésével a két felet sikerült leültetni Velencében, ahol 1921. október 13-án megszületett a megegyezés. A közreműködők Della Torretta olasz külügyminiszter, gróf Bethlen István magyar miniszterelnök és Schober osztrák kancellár voltak. A megegyezés értelmében Magyarország átengedi a burgenlandi sávot, viszont Sopron és környékének 8 települése (Bánfalva, Ágfalva, Rákos, Boz, Harka, Kópháza, Balf és Nagycenk) összesen 257 km2 hovatartozásáról rövid időn belül népszavazás kell, hogy döntsön.
Dr. Sopronyi-Thurner Mihály (1878–1954), aki 23 évig (1918–41 között) volt Sopron polgármestere, amikor tudomást szerzett a velencei egyezményről, Dr. Házi Jenő városi főlevéltárossal és Ringhofer Mihály városi tisztviselővel fontos kutatásba kezdtek azzal kapcsolatban, hogy átvizsgálták az előző évi népszámlálás adatait, amelyből az derült ki, hogy ha a magyarok és a horvát nemzetiségűek összefognak, akkor meglenne a magyar többség. Elhatározták, hogy Sopron magyarságát, kezdve a szélsőjobboldaltól a szélsőbaloldalig egységbe tömörítik. Kiosztották egymás között a feladatokat: a horvátokra lehetett számítani, a németeket meg kellett osztani, egy részét akár megfélemlítve, másik részét pedig, az iparosokat, kereskedőket megnyerni.
A polgármester képviselte a várost az Antant felé, Ringhofer Mihály a város egy részét, Házi Jenő pedig a város másik részét igyekezte meggyőzni a soproni Magyar Asszonyok Szövetségének segítségével. A főlevéltáros fáradságot nem sajnálva, rendezte az akkoriban elhanyagolt és rendezetlen levéltárat és annak legrégebbi anyagait: az 1162. és 1406. évek közötti 371 darab oklevelet egy kötetbe szerkesztette és 1921. év márciusában kinyomtatta. Ennek az oklevélkiadásnak ma már történelmi jelentősége van, hiszen a kiadott kötettel bizonyították, hogy az osztrákoknak semmi joga sincsen Sopronhoz, hiszen a kötetben közölt 371 darab oklevélből 166 darabot magyar királyok állítottak ki, míg az osztrák hercegektől összesen 4 oklevelet találtak, s azok sem voltak túl jelentősek. Sopron lakossága december 14-én, szigorú Antant ellenőrzés mellett járult az urnákhoz, a környező községek pedig 2 nappal később adták le voksukat. Hiába próbálták az osztrákok különféle irományokkal magukhoz csábítani a lakosokat, azok legtöbbször olvasatlanul a kandallóba dobták a röpiratokat. A népszavazás lebonyolításának és a közhangulatnak az sem tett jót, hogy 1921. október 20-án Károly király váratlanul megjelent Sopronban. Szerencsére az Antant közbelépésre a királynak azonnal el kellett hagynia az országot.
A szavazás Dr. Házi Jenő feljegyzései szerint a következőképpen zajlott: „Végül december 10-én ismét plakátok közölték magyar, német és horvát nyelven Sopron lakosságával, hogy a városban december 14-én, míg a környező 8 községben december 16-án lesz a népszavazás, titkosan, mégpedig úgy, hogy minden szavazó egy borítékot kap két cédulával. Az egyik cédula kék színű volt, Magyarország felírással, míg a második cédula narancsszínű volt Ausztria felírással. Aki Magyarországra szavaz, az Ausztria céduláját kettéhasítja, és így teszi vissza a két cédulát a borítékba, amelyet leragaszt. És megfordítva: aki Ausztriára szavaz, az a kék cédulát szakítja széjjel.”
Dr. Házi Jenő további feljegyzései szerint a soproniak 91%-a élt szavazati jogával. 77,4% szavazott Magyarország mellett, míg egyes források szerint Nagycenk lakosságának 100%-a döntött a maradás mellett, Gróf Széchenyi István örökségének megfelelően. A többi községben már nem volt ilyen nagyarányú a Magyarország mellett voksolók aránya, azonban előzetes megállapodás szerint a szavazatokat együttesen számították be, s így az eredmény összességében 65%-os volt. Mindez olyan kitörő lelkesedést váltott ki, hogy amikor az osztrák kancellár telefonon érdeklődött az eredmény felől, Sopron polgármestere válaszul csak kitartotta a telefont a nyitott ablakon, ahonnan behallatszott a polgárok örömujjongása és Sopron összes harangjának ünnepi zúgása.
A népszavazás eredményét Párizsban december 21-én a nagykövetek tanácsa tudomásul vette, és így Sopron 1922. január 1-jén hivatalosan is visszakerült Magyarországhoz.
24 072 szavazatból: 15 343 Magyarország, 8227 Ausztria, 502 érvénytelen Azóta nevezik Sopront a hűség városának.
A város történetének sorsfordító eseményeit a díszkút három egészalakos bronzfigurája jelképezi. Az 1277-es városalapítást és az 1921-es népszavazást egy-egy férfialak, az 1989-es határnyitást pedig egy nőalak jeleníti meg.
