Minden ami Sopron

2019. 05. 27. hétfő

Hella

SOPRON
Borult
EURO
0

Civil zóna

Szereted a MineCraftot? Itt egy jó program!

Először MineCinema Sopronban – A nagysikerű MineCraft rendezvény várja vendégeit május 19-én a Pro Kultúra Sopronban.

Hogy mi is az a MineCinema? Egy olyan közösségi rendezvény, ahol nem csak kedvenc videósaikkal találkozhatnak a résztvevők, de egy olyan egyedi MineCraft filmet is megtekinthetnek, amiben a legnépszerűbb YouTuberek a főszereplők, sőt még a forgatókönyv is két videós tollából került ki, akik nem mások, mint zsDav és ungdani. A programban az exkluzív videókon kívül szerepelnek interaktív játékok, meglepetés műsorok és természetesen dedikálás és közös fotózkodás is. A MineCinema egy igazi családi program, amelyet garantáltan élvezni fog a család minden tagja.

Ez a közösségi rendezvénysorozat 2015-ben indult útjára. Ekkor még pár száz fős volt az esemény, ez mostanra több mint 3000 főre nőtte ki magát. A nagy sikerre való tekintettel a MineCinema szervező csapata szerette volna, ha a rendezvény vidékre is ellátogat.

minecraft-1532775_1920

A rendezvénysorozat előszőr látogat el Sopronba, május 19-én a Pro Kultúra Sopronban várják az érdeklődőket a Petőfi terembe. A résztvevők találkozhatnak zsDaval, IceBlueBirdel, DoggyAndival és luckeYval a helyszínen, ezenfelül megnézhetik a MineCinema nyolcadik filmjét, ami egy nagyon izgalmas történetet mesél el a MineCraft világába „Főorvos címmel”.

A program három vetítésből épül fel, 09:00-kor a normál majd ezt követően 12:00-kor és 15:00-kor a VIP jegyet vásárló vendégek vehetnek részt az eseményen. A vetítések után lehetőség lesz a látogatóknak dedikálásra, a VIP program pedig ezenfelül tartalmaz egy exkluzív ajándékcsomagot, interaktív meglepetés programot a videósokkal, illetve egy öt perces kisfilmet, ami később semmilyen platformon nem lesz elérhető.

A rendezvényre kizárólag online jegyvásárlásra van lehetőség, ami április 18.-án már elindult.

A MineCinemáról bővebb információt a https://minecinema.hu/ oldalon olvashatnak, ahol a jegyvásárlás is elérhető.



MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Tervez nyaralást?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
ÉLETKÉPEK
este8
loading