Minden ami Sopron

2023. 06. 01. csütörtök

Tünde

SOPRON
Borult

Kultúra

Megjelent nyomtatásban Dér Zoltán visszaemlékezése

 A Széchenyi István Gimnázium egykori tanárának gondolatait összegző kötetet december 7-én mutatták be.

der_zoltan

Dér Zoltán (1897-1994)


Dér Zoltán polihisztor tanár volt, életét a szűnni nem akaró kíváncsiság határozta meg. Személye példakép és mérce lehet mindenki számára. – e szavakkal vezette fel a Széchenyi István Gimnáziumban tartott könyvbemutatót Szabó Miklós, az iskola igazgatója. Az egykori matek-fizika szakos, sokak által tisztelt és szeretett tanár emlékiratait volt tanítványai őrizték és szerkesztették meg az utókor számára. A Maxium Maximum című kötet több éves munka után jelent meg nyomtatásban.

DSC_9591

A kötet első példányát Szabó Miklós, a Széchenyi István Gimnázium igazgatója vette át. / Fotó: Szabó Gergő

 

A “Maxi” – mindenki így hívta Dér Zoltánt. A név annyiban találó, hogy mindig a legjobbra, a legszebbre törekedett élete során. Maxi bácsi hosszú, tartalmas életének, gondolatainak és tanításának összessége a most megjelent könyv.  – mondta el a kötet szerkesztője és Dér Zoltán egykori tanítványa, Jakatics Árpád a könyvbemutatón.

DSC_9526

A könyvet Dér Zoltán egykori tanítványa és a kötet szerkesztője, Jakatics Árpád mutatta be. / Fotó: Szabó Gergő

 

A terjedelmes, közel 500 gépelt oldalnyi anyagot elektronikus formában a Sopron Anno című helytörténeti portál közölte részletekben. Nyomtatott formában a Sopron Anno Egyesület gondozásában jelent meg.

A város jövőjét, a városi lét magját a jó pedagógusok és fogékony gyerekek kapcsolata adja. E téren hiányérzetünk van, mert ezek a tanár-diák viszonyok mára megváltoztak. Számunkra fontos, hogy legyenek követendő példák, ezért vállaltuk az emlékiratok kiadásával járó munkát. – mondta el Dr. Halmai Vilmos, a Sopron Anno Egyesület elnöke.

DSC_9609

Dr. Halmai Vilmos, a Sopron Anno Egyesület elnöke. / Fotó: Szabó Gergő

 

A kötet első példányát a Széchenyi István Gimnázium kapta meg, amit minden évben egy kinevezett “Dér őrnek”, vagyis az iskola egy diákjának adnak át megőrzésre.

DSC08128

Fotó: Szabó Gergő

 

  • Pünkövesd idén is

    2023. május 27-29. között ismét megrendezésre kerül Sopronkövesden a PÜNKÖVESD nevet viselő rendezvény.

  • Anyák napi ügyes kezek foglalkozás a Gyermekkönyvtárban

    A Széchenyi István Városi Könyvtár Gyermekkönyvtára szeretettel vár kicsiket és nagyokat Anyák napi ügyes kezek foglalkozására.

  • Indul a soproni filmes napok

    Rövidfilmek, nagyjátékfilmek és közönségtalálkozók két napon át!

  • Kodály mai örökösei találkoznak Sopronban

    29. alkalommal szervezi meg április 14-16. között az Éneklő Ifjúság Szakmai Napok és Koncertek programját a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA).

  • Startol a VOLT

    „Mindenütt jó, de legjobb Sopron” – két évig ez a szlogen csak az emlékeinkben élt, de most újraéled, amint a soproni Lővérek is benépesül a fesztiválozókkal és a Telekom VOLT Fesztivál vibrálásával. Indul a VOLT.

MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Ön szokott heti rendszerességgel futni?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
loading