Minden ami Sopron

2024. 12. 21. Saturday

Tamás

SOPRON
Borult

Közélet

Köztéri ünnepi üdvözletek a soproni Jerevánon

Megható ünnepi gesztus a rendezvények helyett.

jerevan_plakát3 (Medium)

Az Advent az elcsendesedés, a szent bensőségesség időszaka, és egyben a szeret kiteljesedésé az egymásra figyelésben, az egymás felé való fordulásban, ami a közösségi összetartozás kötőereje is – mondta Tóth Éva, a Jereván lakótelep Településrészi Önkormányzat elnöke, önkormányzati képviselő.

- Több mint másfél évtizedes hagyományát teremtettük meg a soproni Jereván lakótelepen az Jereváni Advent bensőséges, emelkedett ünnepváró szabadtéri közösségi rendezvényeknek, adventi koncerteknek. Az idei advent másképpen alakult, – a tervezett, koncertek, könyvvásárok, forraltborozás, gyertyagyújtások, kiállítások elmaradtak, ezért az ünnepi jókívánságot juttattunk el köztéri „üdvözleteken” a Jereván lakótelep minden lakójának. Az ünnepvárás idején fontos annak megerősítése, hogy az összetartozás él, fontos az őszinte jókívánság, a törődés, személyesen is és a közösség egésze számára is – tette hozzál Tóth Éva. A köztéri hirdetőfelületeken eljuttatott karácsonyi és újévi jókívánságok mellett a jótékonykodás, adományozás, a személyes megkeresés, telefonon érdeklődés hagyományos formáit is megtartottuk, azzal az őszinte meggyőződéssel, hogy erőt adnak ahhoz, hogy minden nehézség ellenére bizakodva tekintsünk közösen a jövőre. Közösen kell bíznunk abban, és tenni azért, hogy – mint annyiszor a történelem során – ezúttal is mielőbb sikeresen megküzdjünk a jelenlegi nehéz helyzettel. Fontos, hogy mindenkiben éljen és erősödjön a hit, a remény, az öröm, a szeretet, a szent akarat, mert ezek a sikeres küzdelem és jövőépítés első lépései.

Tóth Éva hozzátette: Eddig is jó volt megtapasztalni nap mint nap, hogy mindig is együttgondolkodó és együttműködő partnereink voltak iskolák, óvodák, civil szervezetek, nyugdíjas közösségek, intézmények, sportszervezetek, vállalkozók abban, amiképpen a Jereván lakótelep még jobbá-szebbé tétele volt a célunk hétköznapokon és az ünnepeken is, akiknek szintén így kívánunk ezúttal több köztéri plakáton, molinón
áldott, békés, erőt adó ünnepet és boldog, reményteljes új évet a Jerevánnak.

MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Ön szokott heti rendszerességgel futni?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
loading